Parragh: Újra kell gondolni a szakszervezetek szerepét
Felül kell vizsgálni az érdekegyeztetés rendszerét, főleg a szakszervezetek szerepét kell újragondolni - jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön Szécsényben.
Az MKIK elnöke a legutóbbi bérvitát hozta fel példának, amikor az Érdekegyeztető Tanács tett egy ajánlatot, "közben a gazdaság homlokegyenest más irányba ment", és mint mondta, e mögött az van, hogy sem szakértői munka, sem hatástanulmányok nem voltak a háttérben.
A kamarai elnök szerint főleg a szakszervezeteket kell "átvizsgálni". Ezek döntő része önkormányzati vagy kormányzati cégeknél működik, "és egyik legfontosabb feladatuknak a rendszerátalakítás megakadályozását tekintik" - mutatott rá.
Parragh László példaként említette, hogy a mozdonyvezetők abban a pillanatban sztrájkolnak, amint valaki ésszerűségi logikával hozzá akar nyúlni a MÁV-hoz, de mint hozzátette, sorolhatná a BKV-t vagy említhetné a Malév helyzetét, illetve más cégeket is.
Parragh László szécsényi előadásában rossz iránynak nevezte azt a folyamatot, hogy a helyi adókat illetően újabb és újabb ötletek merülnek fel az önkormányzatoknál, hogy így pótolják a lyukas költségvetéseket, miközben a gazdaságpolitika a gazdaság terheinek csökkentését célozza.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk
A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk
- Lakhatás, bérek, munkabiztonság – aláírásgyűjtést indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 1 hónapja
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 2 hónapja
- Elhunyt a magyar szakszervezeti mozgalom egyik meghatározó alakja 2 hónapja
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 3 hónapja
- Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért 3 hónapja
- Cafeteria 2026 4 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?