Pedagógusbérek: A Momentum 50 százalékot emelne
12 ezer pedagógus hiányzik az iskolákból, ezért a Momentum legalább 50 százalékkal emelné és a minimálbérhez kötné a pedagógusok fizetését, valamint enyhítené leterheltségüket, csökkentené a kötelező óraszámokat.
2010 óta a magyar oktatás összes fontos mutatója romlott, jelentősen nőtt az iskolából végzettség nélkül kikerülő fiatalok száma, a családi háttér "acélbéklyó" a tanulmányi eredményekre, és 12 ezer pedagógus hiányzik.
"Lassan a fiatal magyar pedagógusokat fokozottan védetté kell nyilvánítani, mert néhány éven belül teljesen eltűnhetnek a bolygóról" - fogalmazott napirend előtti felszólalásában a Parlamentben Tóth Endre (Momentum).
A politikus azt firtatta, miért nincs önálló oktatási minisztérium, miért bízza az oktatás sorsát a miniszterelnök egy lelkész, egy nyugdíjas onkológus után egy korábbi rendőrfőnökre, majd javasolta, hogy legalább 50 százalékkal emeljék és kössék a minimálbérhez a pedagógusok fizetését, enyhítsék leterheltségüket, csökkentsék a kötelező óraszámokat, adják vissza a szabad tankönyvválasztás lehetőségét.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, az oktatás valóban súlyos kérdés, de a Momentumra, amely azt sem tudja eldönteni, kint, vagy bent van-e a parlamenti ülésteremben, nem lehet számítani. Szerinte a párt privatizálna és iskolákat zárna be.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 5 napja
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 1 hete
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 2 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 2 hete
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 2 hete
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 2 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 3 hete
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 3 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?