Példát adnak, kultúrát csinálnak. 10 órás munkanap a Miniszterelnökségen
A Miniszterelnökségen bevezetett új munkarendről még mindig nem sok részletet lehet tudni, azon kívül, hogy elismerték, valóban bevezetésre került. A változás mellett felsorakoztatott érvek azonban nem csupán jogilag tarthatatlanok, hanem társadalmi szinten is rendkívül kártékonyak. A problémát tovább fokozza az a tény, hogy egy állami csúcsszerv követi el a jogsértést, írja Kéri Ádám jogász a HR Blogon.
Az utóbbi hetek sajtóértesülései szerint a Miniszterelnökségen új munkarend került bevezetésre, melynek értelmében a közszolgálati tisztviselők napi munkaideje 10 órára emelkedik. Az új munkarendről részleteket még mindig nem tudunk. A Miniszterelnökség weboldala hallgat a kérdésről, ám a Magyar Nemzet megkeresésére elismerték a munkarendváltozás tényét, melyről a napilap 2014. november 25. napján számolt be. Számos érvet lehetett hallani a változás mellett. Ezek közé tartozott az, hogy a Miniszterelnökségen, valamint számos háttérintézményben a napi 10 órás munkaidő már ez idáig is általánosan elterjedt volt. Ezen túlmenően arra is hivatkoztak, hogy a versenyszférában is szokásos a rendszeres túlmunka. Végezetül a miniszter rámutatott arra, hogy senkinek nem kötelező ott dolgozni, a Miniszterelnökség nem családbarát munkahely.
A változás mellett felsorakoztatott érvek azonban nem csupán jogilag tarthatatlanok, hanem társadalmi szinten is rendkívül kártékonyak. A problémát tovább fokozza az a tény, hogy egy állami csúcsszerv követi el a jogsértést, melynek következményeként szembekerül a politikai elit a saját feladatával, küldetésével. Ez utóbbit Bibó István találóan úgy összegezte, hogy „Az elit legfőbb szerepe az, hogy az élet élésére, az emberi helyzetekben való erkölcsi viselkedésre, s az emberi szükségletek mélyítésére, finomítására és gazdagítására mintákat, példákat adjon, azaz, hogy kultúrát csináljon.” (Bibó István)
Az új Munka törvénykönyve sem ismeri ezt a munkarendet
A szabályozás sem a hazai, sem pedig a nemzetközi jogi normáknak nem felel meg. Az új munkarend megsérti a közszolgálati tisztségviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. tv. (Kttv.) hatályos rendelkezéseit, mely kimondja, hogy a teljes napi munkaidő napi nyolc óra (általános teljes napi munkaidő). Ezen túlmenően azt is rögzíti, hogy a heti munkaidő heti negyven óra, hétfőtől csütörtökig 8.00-16.30 óráig, pénteken 8.00-14.00 óráig tart (általános munkarend). A munkáltató munkaidő-keretet is alkalmazhat, melynek maximális időtartama a Kttv. alapján 4 hónap vagy 16 hét lehet. Ebben az esetben a napi munkaidő 4 óránál kevesebb, illetve 12 óránál több nem lehet. Munkaidő-keret alkalmazása esetén sem lehet azonban a munkaidő hosszabb átlagban napi 8 óránál, illetve heti 48 óránál. Utóbbi időtartam a rendkívüli munkavégzés maximális időtartamát is magában foglalja.
Irányelvet is sért a szabályozás
A bevezetésre került munkarend azonban nem csupán a hatályos hazai szabályozást sérti. Ellentétes a munkaidő szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelvvel, mely rögzíti, hogy a heti munkaidő nem haladhatja meg a heti 48 órát, beleértve a túlórákat is. A munkaidő irányelv szabályait az új Munka törvénykönyve szabályozási rendszere is beépíti. Amennyiben azonban a hazai jog nem tartalmazna efféle korlátot, az irányelvvel szembenálló munkarend önmagában is a közösségi jogba ütköző lenne. A tagállamok feladata ugyanis, hogy saját jogrendszerükön belül biztosítsák az uniós jog végrehajtását, azaz az irányelvek előírt határidőn belüli átültetését, valamint az uniós jogszabályok megfelelő és pontos alkalmazását. Az Európai Bizottság felel az uniós jog helyes alkalmazásának biztosításáért. Amennyiben egy tagállam nem tartja tiszteletben az uniós jogszabályokat, a Bizottságnak – az Európai Unió működéséről szóló szerződés 258. és az Euratom-Szerződés 106a. cikkének értelmében – jogában áll lépéseket tenni a jogsértés megszüntetése érdekében. Ennek a gyakorlati következménye a kötelezettségszegési eljárás megindítása.
Diszkriminatív is a család ellenes szabályozás
A hatályos szabályozás szerint közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely az Ebktv. 8. §-ában meghatározott tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport volt, van vagy lenne. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az intézkedés akkor is jogsértő, ha ugyan nem irányul közvetlenül senki ellen, de annak a hatása aránytalanul sújt bizonyos olyan rétegeket, amelyek un. védett tulajdonsággal rendelkeznek. A 2003. évi CXXV. tv. (Ebktv.) a családi állapotot, anyaságot, apaságot védett tulajdonságokként ismeri el. Ennek következtében a munkáltató intézkedése az egyenlő bánásmód követelményét is sérti.
Az elit feladata
A Miniszterelnökség által a sajtóban felsorakoztatott érvek zavarba ejtőek. Az a tény, hogy ez idáig is jogellenes munkarendben dolgoztatták a közszolgálati tisztviselőket, nem méltányolandó körülmény. Hasonlóképpen aggályos az a hivatkozás, hogy efféle munkarend a versenyszférában is mindennapos, hiszen az állam feladata éppen a törvényesség fenntartása és nem annak az erodálása. Az pedig, hogy a Miniszterelnökség nem családbarát munkahely, a XXI. században egy közhivatalban furcsa szlogen. Bibó István szerint „csak megzavarodott társadalmi viszonyok között igaz az, hogy a nemzet, a közösség, a társadalom értékei az egyszerű nép tömegeiben rejlenek. Jól rendezett társadalomban, jó egyensúlyú közösségben az elit beszél a legszebben, az elit a politikai bölcsesség letéteményese.” Jó lenne ezt látni.
Kéri Ádám, Adam's Blog
HR Blog
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az MI egy erőteljes eszköz egy kompetens tárgyaló kezében, de egy felkészületlen tárgyaló számára csupán a rossz döntések felgyorsításának... Teljes cikk
AI, kiberbiztonság, ipar, ellátási lánc... A Jobcapital a legnagyobb keresletnövekedést produkáló húsz munkakörről ír a HR Blogon. Teljes cikk
A nőknek a felsővezetői szintre lépéshez kevés a gondoskodó vezetői karakter, a valódi áttöréshez a le kell vetkőzniük a megfelelési kényszert,... Teljes cikk
- Íme minden fontos munkáltatói teendő a 2026-os választások kapcsán 1 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 2 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 2 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Jogszerű a szünet ledolgoztatása, és jár pótlék a munkaidőn kívüli készenlétért? 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 3 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 4 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?