Pogácsa helyett gyümölcs a meetingen: a cégek nyitottak az egészséges munkahelyi táplálkozás iránt
Az étrendi kockázatok közül az elégtelen gyümölcsfogyasztást az olajos magvak és diófélék elégtelen fogyasztása követi, majd a magas só, a kevés zöldség- és rostbevitel következik. A munkahelyi egészségfejlesztő programok azonban csökkenthetik ezeket a kockázatokat. Az általunk megkérdezett gyümölcskiszállító és catering cégek közös tapasztalata az, hogy a vállalatok egyre nyitottabbak az egészséges táplálkozás iránt, és hajlandóak a dolgozóik egészsége és motiváltsága érdekében olyan szempontokra is forrást biztosítani, melyek korábban feleslegesnek tűntek.
Az egészséges ételek megtakarítást hoznak a cégnek
„Egyre több ismerőstől hallottuk, hogy az irodában, ahol dolgoznak, néha van gyümölcsnap, amikor a cég vezetése gyümölcsválogatással "kedveskedik" az alkalmazottainak. Kicsit utánanéztünk, és szembetűnő volt, hogy mindenhol egyedi módon próbálják ezt megoldani, nemigen van olyan szolgáltatás Budapesten, ami kifejezetten ezen igények kielégítésére irányul. Mivel a családunk 15 éve gyümölcskereskedelemmel foglalkozik, ezért kialakult kapcsolatrendszerünk miatt adódott az ötlet, hogy megpróbálkozzunk egy ilyennel” - meséli Krug Dániel, a Goodbox társalapítója, aki öccsével Krug Ádámmal alapította a családi vállalkozást. Számos nyugati példa állt a rendelkezésükre, hiszen az egészséges életmód ott hamarabb beépült az emberek hétköznapjaiba: az USA-ban például olyan gyümölcskiszállító cég is van, amelynek 8-10 államban van kirendeltsége, de Nyugat-Európában vagy Afrika fejletet régióiban is sokkal korábban volt már igény ilyen jellegű szolgáltatásra, mint itthon.

Krug Dániel szerint a foglalkoztatottakra való odafigyelés egyre nagyobb hangsúlyt kap a multiknál, középvállalatoknál. „Az alkalmazott, ha nem is szereti a gyümölcsöt, és vágyik a megszokott aprósüteményére, tudat alatt tudja, hogy az a helyes irány, ha a cég egy egészségesebb munkakörnyezet felé halad. Ez egy olyan plusz, ami a dolgozó számára pénzben nem mérhető, de mégis egyfajta gondoskodásnak tekinti a munkáltató részéről. Ráadásul a pogácsát másnap ki kell dobni, ha nem fogy el, (mert ki akarna száraz pogácsát enni?), addig a legtöbb gyümölcs pár napig hűtés nélkül is megtartja minőségét. Ez egy további megtakarítást jelenthet a cég számára.”
„A munkavállalók megtartásának egyik eszköze lehet az egészséges catering”
Prauda Gergő, a Mártogatós társalapítója szerint egyre bátrabbak a cégek, ha az egészséges táplálkozásról van szó, persze ez a bátorság egyfelől egy kényszerből is táplálkozik, hiszen óriási harc megy a munkavállalók megtartásáért, amihez egy eszköz lehet az egészséges, jól alkalmazott catering biztosítása. A Mártogatós catering koncepciója szerint „van élet a kaszinótojásokon, szendvicseken és sonkatekercsen túl is”, és ezt bizonyítja, hogy a 2015-ben alapított cégnél jelenleg egy hat fős csapat dolgozik, illetve tavaly nyáron meghívást kaptak az Európai Catering Szövetség éves összejövetelére, ahol beválogatták őket az 5 leginnovatívabb fiatal vállalkozás közé. Prauda Gergő műszaki menedzserként végzett magyar- és németországi tanulmányait követően, majd sok éven keresztül az építőipari, illetve épületgépészeti projektértékesítésben dolgozott. Szabadidejében egy színházi társulatban pantomimezett, itt ismerte meg üzlettársát, Takács Gergőt, aki akkor főállásban űzte a pantomimet. „Ez elsőre furcsának tűnhet, de ez a műfaj megtanított minket közös nevezőre jutni egymással anélkül, hogy megszólalnánk - ennek pedig elég nagy jelentősége van egy közös vállalkozás esetében” - mondja Gergő.

Elmondásuk szerint sok helyen lehet egészséges ételeket rendelni, vagy helyben fogyasztani, de kifejezetten catering fókuszú cég már jóval kevesebb van a piacon. „Van ugyanis egy nagyon lényeges különbség az éttermi (vagy bisztró) kiszállítás, illetve a catering cégek között. Az előbbi úgy építette fel a működését és a menüt is arra tervezte, hogy ott helyben, azonnal elfogyasszák az ételeket. Ha éppen egy vállalat rendel tőle cateringet, akkor is ezt csomagolja be, majd ezt is szállítja ki. A mi esetünkben a komplett rendszer és a menü is úgy lett kifejlesztve, hogy ott nézzen ki legjobban és ott legyen a legfinomabb, ahova éppen bekészítjük. Mindent ennek megfelelően tervezünk meg” - magyarázza Gergő, aki szerint mindemellett a fenntarthatóság, a különböző ételérzékenységek kiemelt kezelése is egy olyan vonzóerő, ami miatt a cégek szívesen rendelnek a Mártogatóstól.
Magyarorszgáon még kialakulóban van a vitamin- és gyümölcsfogyasztás kultúrája a munkahelyeken
A Fruit and More-t 2015-ben alapította Nagy Gábor és párja, mindkettőjüknek közgazdasági végzettsége van. Az ötlet egy baráti beszélgetés apropóján jött, ahol a céges meeting volt a téma. Egyetértettek abban, hogy tulajdonképpen mindenki ugyanazt a megszokott, unalmas, nem mellesleg egészségtelen ételt eszi, a változatosság a pogácsákban és - jobb esetben - a szendvicsekben ki is merül. Ezek után szinte magától jött az ötletük, hogy mennyivel különlegesebb, egészségesebb és vidámabb lenne egy ilyen megbeszélés, ha ezen ételek mellett ott lennének a szép, érett gyümölcsök is. Partnereink között azóta megtalálhatóak a legnagyobb logisztikai cégek, a kis design stúdiók, de a különféle alapítványok, egészségügyi szervezetek is. „Külföldön, főleg a nyugat európai országokban és az Egyesült Államokban az egészséges életmódnak és a tudatos étkezésnek, gyümölcs-, zöldségfogyasztásnak már hagyománya van, rengeteg cég foglalkozik irodai gyümölcs kiszállítással. Magyarországon viszont a vitamin és gyümölcsfogyasztás kultúrája még kialakulóban van, mi ezt szerettük volna kicsit megreformálni.

Az egészséges munkavállaló jót tesz az üzletnek
Az egészséges munkavállalók 25 százalékkal nagyobb valószínűséggel teljesítenek jobban egy kutatás szerint. Ugyanez a felmérés kimutatta, hogy 27 százalékkal kevesebb a távolléti napok száma azok körében, akik rendszeresen egészséges ételeket fogyasztanak. A Quantum Workplace jelentése szerint a munkavállalók 10 százalékkal többet vállalnak, ha egészséges táplálkozási lehetőségeket kínálnak számukra a munkahelyen.
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Japánban még mindig életeket követel a munkakultúra: egy 26 éves orvos 100 nap megállás nélküli munka után halt meg. Bár a „karoshi” – a... Teljes cikk
Emelkedik a családi adókedvezmény mértéke, de más jelentős jogszabályi változások is hatályba lépnek július 1-jétől, amik közvetlenül érintik... Teljes cikk
Egy friss felmérés szerint minden tizedik dolgozó titokban dolgozik, amikor szabadságon van, de olyanok is vannak, akik betegséget színlelnek, hogy... Teljes cikk
- Megvonható a munkaközi szünet a megváltozott munkaképességűektől? 2 hete
- Trükközés a tanári fizetésekkel? – a szakszervezet szerint erről nem volt szó 3 hete
- Járványos túlmunka: az Egyesült Királyságban minden tizedik kiégett irodai dolgozó kórházba kerül 3 hete
- Több százezer forintot bukhatnak a fiatalok – miért nem élnek a lakhatási támogatással? 1 hónapja
- Júliustól adómentes lesz a csed és a gyed – új támogatások a dolgozó kismamáknak 1 hónapja
- Akik nyugdíj mellett is dolgoznak: brutális különbségek az EU-ban 1 hónapja
- E betegségek miatt esnek ki a legtöbben a munkából 1 hónapja
- 5 tipp, hogy a munkakörnyezet inspirálóbb legyen 1 hónapja
- Itt a legújabb lista - Ők nem jelentették be dolgozóikat 1 hónapja
- Elmehetek-e munkaidőben orvosi vizsgálatra? 2 hónapja
- A kultúra és nem a politika határozza meg, hogy a dolgozók beszélnek-e a mentális problémáikról 2 hónapja