Recepteket állítanának ki a nagyvállalatok irodáiban

Emberi nagyságú receptekkel kívánják felhívni a figyelmet a szolidaritás fontosságára! A recepteket buszmegállókban, kikötőkben, családi programokon állították ki az adventi időszakban. De januártól nagyvállalatoknál, irodaházakban is szeretnék beindítani a CSR akciót. Ezért most a kampány szervezői felhívást intéztek a társadalmi problémákra érzékeny HR vezetők felé, aarra kérik őket, hogy engedjék kiállítani a recepteket a munkahelyeken is. Az akcióval arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy bárki indíthat saját karitatív eseményt, akár néhány sütemény elkészítésével is. Ezzel akár a környezetükben élő rászorulókat is támogathatják. Főként a hidegebb időszakban van szükség az ilyen segítségre.

Tavaly több mint 145 ember fagyott meg a nagy hideg miatt. Erre hívják fel a figyelmet az egyedül élő idős embereket támogató Jótékonysági Receptműhely elnevezésű akcióval. Arra bátorítanak mindenkit, hogy kopogtassanak be az idős szomszédokhoz, és kérdezzék meg, kell-e segíteni. Az időseket támogató akciót öt évvel ezelőtt kezdték el. A magánszemélyeket és cégeket is aktivizáló mozgalom lényege az, hogy különböző rendezvényeken, céges eseményeken süteményeket árulnak és az összegyűlt pénzt az idős emberekre fordítják, például tűzifát vesznek nekik. Tavaly 1.000.000 Ft értékben vásároltak tüzelőt a sütemények árából.

Most emberi nagyságú recepteket is készítettek. Ezeket forgalmas helyeken, boltokban, de buszmegállókban is kiállítják. A hatalmas receptekkel arra buzdítják az embereket, hogy készítsék el a karitatív süteményt és kezdjenek saját jótékonysági akcióba. Az első receptet Siófokon, a kikötőben állították ki, a Mikulás-hajóra érkező gyerekek és szüleik figyelmét hívták fel a szolidaritás fontosságra. Balatonfüreden is láthatóak a receptek, Füred Kapitány, a helyi mesehős bázisán. Budapesten adventi vásárok közelében található buszmegállókban is kitették már a recepteket, amelyeknek nagy sikere volt. Januárban nagyvállalatoknál is szeretnék kiállítani a recepteket. - nyilatkozta Éskovács Péter, a Rama Jótékonysági Receptműhely egyik szervezője.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Van, akinek a munkahely az egyetlen biztonságos hely – így segít a Tesco

Magyarországon a nők 43,8 százaléka élt már át kapcsolaton belül erőszakot, a Tesco munkavállalóinak pedig 17 százaléka. Sokak számára a... Teljes cikk

Soha nem látott mennyiségű adomány gyűlt össze a Tescóban

Minden korábbi rekordot megdöntve zárult az Ökumenikus Segélyszervezet 2025-ben 30. alkalommal meghirdetett Adventi Adománygyűjtése a Tescóban. A... Teljes cikk

Ahol egészségre megy a túlóra - ezek Magyarország legaktívabb munkahelyei

Lezárult a „Lép a cég” elnevezésű országos munkahelyi aktivitási kihívás, amelyben a részt vevő szervezetek munkavállalói összesen mintegy 3... Teljes cikk