Segítség az elbocsátott köztisztviselőknek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÖnálló internetes információk és egy szolgáltató centrum áll a közszolgálatból felmentett dolgozók rendelkezésére
Az ÁFSZ portálon a "státuszváltozás" menüpont alatt egyrészt elérhető egy önéletrajzi adatbázis. Az itt akár otthonról is elhelyezett önéletrajzok között szabadon válogathatnak a munkáltatók, keresve a számukra szükséges munkaerőt, illetve könnyen, gyorsan kapcsolatba léphetnek az ajánlattevőkkel.
A leépítésre kerülő közszolgálati dolgozók is kereshetnek a honlapon különféle állásajánlatok között. Ezek egy része közvetlenül hozzáférhető, másik részéhez - ahol ezt a munkáltatók kérik - a munkaügyi kirendeltség közreműködése szükséges.
A menüpont segítségével a különféle magán munkaerő közvetítők ajánlatai is közvetlenül elérhetők. A menüpont alatt részletes tájékoztató is olvasható a közigazgatásból leépítésre kerülők lehetőségeiről, a javasolt álláskeresési technikákról.
A közszférában dolgozók közül azok járnak jól, akik már most vagy hamarosan megkapják a felmondólevelüket, rájuk ugyanis még a jelenlegi törvényi szabályozás vonatkozik - írja a Világgazdaság. A cikk szerint a parlament a jövő hét elején ugyanis megszavazhatja azt a tervezetet, amely a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvényeket módosítja, ezzel pedig több, az elbocsátott számára járó kedvezmény megszűnik.
Míg a jelenlegi szabályozók szerint a kirúgott köztisztviselő kérelmére úgy is dönthet a hivatali szerv vezetője, hogy a végkielégítést már az utolsó munkanapon kifizeti, addig az új törvény ezt már nem engedi, a végkielégítés csak a felmentési idő utolsó napján kapható meg - olvasható az újság mai számában.
A leépítésre kerülő köztisztviselőknek lehetőségük van továbbá egy számukra létrehozott szolgáltató centrum igénybevételére. Ide önálló ügyintézői létszámot csoportosított át az ÁFSZ. Az iroda ingyenes zöld számon hívható, ennek telefonszáma 06-80-204-644. Az iroda címe Budapest, VIII., Szeszgyár u. 4. Az iroda hétfőtől csütörtökig 8-16 óra között kereshető fel.
Amennyiben az érdekelt kéri az iroda személyes találkozót szervez magán munkaerő közvetítőkkel, tanácsadó cégekkel. Segítséget ad átképzéshez, képzéshez. A vállalkozóvá válást segítik tanácsadással, képzéssel. A kereskedelmi bankok közreműködésével szeptember végétől a vállalkozóvá váláshoz kedvezményes hitel is igénybe vehető.
Az Európai Unióhoz benyújtandó pályázatok előkészítéséhez, pályázatíráshoz, menedzseléshez is képzést kaphatnak például az erre vállalkozó jelentkezők. Az iroda állásbörzéket is szervez.
Több mint 4000 állás vár betöltésre - KATTINTSON!

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?