Sok a bizonytalanság az új egészségügyi munkaszerződések körül
Sok egészségügyi dolgozó még nem is látta az új, márciustól érvényes munkaszerződését. Emiatt tovább nőhet például az ápolóhiány. Vannak, akiknek elrontották a bérezés alapját adó besorolását is.
A járvány előtt a vidéki kórházakban a szükségesnél 15 százalékkal volt kevesebb szakápoló, a fővárosban a hiány 20-30 százalékos a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felmérése szerint. Ez a szám jelentősen nőhet most - derült ki az RTL Klub riportjából.
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint a szakdolgozók fele fontolgatja, hogy előbb-utóbb elhagyja az állami egészségügyet. A megkérdezettek negyede mondta azt, hogy nem szeretne bekerülni az új jogszabály hatálya alá, további 20 százalék pedig távozna a magyar egészségügyből.
Az új szabályok értelmében a jövőben csak engedéllyel lehet másodállást vállalni, cserébe az orvosok jelentős béremelést kapnak. A hálapénz elfogadása év elejétől bűncselekménynek számít. Az egészségügyi dolgozókat egy évben 44 napra át lehet helyezni más intézménybe. Soós Adrianna szerint van olyan kórház, ahol valósággal megfenyegették a dolgozókat, hogy írják alá az új munkaszerződést, és az érdekképviseleti vezető több olyan dolgozóról is tud, akiknek elrontották a besorolását, amely alapján kapná a fizetést.
A Magyar Orvosok Szakszervezete szerint is feszültséget szülhetnek az új szerződések.
Az Emmi szerint ugyanakkor semmi nem indokolja, hogy később vezessék be az új jogviszonyt. Szerintük az érintettek széles köre elfogadja az új feltételeket.
Fotó: unsplash.com
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
„Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk
Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk
A felmondás menete különbözik attól függően, hogy a munkavállaló vagy a munkáltató mond fel vagyis szünteti meg a munkaviszonyt. Összeszedtük a... Teljes cikk
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Megér 6 órát az egészsége? Ennyi idő egy állapotfelmérés 3 hete
- Felmérés: ez a foglalkozás élvezi a legnagyobb társadalmi bizalmat 4 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos 1 hónapja
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 1 hónapja
- Életminőség a középpontban: a prevenció és precíz orvoslás jövője 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?