Sorozatos gyárbezárások
A Nokia nem az első, és nem az egyetlen a termelőcégek közül, amelyek bezárják gyáraikat Magyarországon, és részben vagy teljesen kivonulnak. A hvg.hu összesítette az összesen ezrek munkahelyeit érintő gyárbezárásokat.
Becsukja a budapesti üzemét a gumiabroncsokat gyártó francia Michelin is, 512-en veszítik el állásukat 2015 közepéig. Bezárták a sampont és mosószereket gyártó EVM Háztartás-vegyipari és Kozmetikai Zrt. cinkotai üzemét is. Itt 100 embernek kell új munkát keresni.
Baranya megyében 2011-ben zárt be az egyik legnagyobb elektronikai gyártó, szolgáltató, az Elcoteq. A válság előtt 7000 embernek adott munkát Pécsen, a leépítések 2011-ig lépcsőkben zajlottak.
A Nokia sem először épít le, 2009-ben még hatezren dolgoztak a cégnél, de a gyártás fokozatosan áttelepült Ázsiába, ennek a végjátéka történik idén ősszel. Ráadásul a nagy cég mellett a beszállítók is tömeges elbocsájtásokra kényszerültek a változások miatt.
Tavaly év végén a tiszaújvárosi Jabil Circuit Magyarország Kft. bocsájtott el 700 embert a megrendelések csökkenése miatt. Idén bezárt a gödi Samsung-gyár, és a hivatalos közlés szerint leépítették a 182 fős állományt.
hvg.hu
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Az Amazon története legnagyobb leépítésére készül: egyetlen hét alatt 30 ezer irodai dolgozótól válhat meg, miközben az ING Bank is közel ezer... Teljes cikk
Drasztikus átalakításba kezd a Nestlé: az új vezérigazgató, Philipp Navratil bejelentette, hogy világszerte 16 ezer munkahelyet szüntetnek meg a... Teljes cikk
Elbocsátások, leépítések, bizonytalanság a munkaerőpiacon. A vállalatok ma már nemcsak a profitért, hanem a hírnevükért is küzdenek. A kérdés... Teljes cikk
- Megindult az AI-lavina: olyan állások is veszélyben, melyek védettnek tűntek 1 hete
- Felmérés: 10 vállalatból 3 tervezi, hogy jövőre AI-jal helyettesíti dolgozóit 2 hete
- Több mint ezer dolgozót elküldött, de 133 milliárdos támogatást kap a Samsung 3 hete
- Rég nem látott leépítési hullámot mértek az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Munkaerősokk: ezektől a cégektől küldenek el ezreket az AI miatt 1 hónapja
- Tömeges leépítés a Nestlénél: 16 ezer munkahely szűnik meg 2 hónapja
- "Elárultak minket a gépek" – íme 40 szakma, amit az AI a kihalás szélére sodor 2 hónapja
- Outplacement, elbocsátás - divatba jön újra, vagy sosem tűnt el? 2 hónapja
- Nincs más választás: állásinterjú helyett gyilkosság 2 hónapja
- Majdnem nyolcezer munkahelyet szüntet meg a német beszállító 2 hónapja
- Több ezer munkavállalóját rúgja ki Európa legnagyobb légitársasága 2 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja