kapubanner for mobile

Szabadság, magasabb bér - rengeteg állás vár a diákokra

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Idén nyáron a korábbi évekkel ellentétben nem kígyóztak a sorok a diákmunkát kínáló cégek előtt. Most is sok állás vár a diákokra. Az egyik iskolaszövetkezet úgy látja: a vállalatok hajlandók több bért fizetni az átlagnál a fiataloknak.

Több szakértő és jogászok szerint is logikus, és a munkavállalók számára biztonságot nyújtó változás állt be szeptembertől a diákmunka szabályozásában: a szektor tevékenysége kikerült a Munka törvénykönyvének hatálya alól, és a szövetkezeti törvény rendelkezési az irányadók 2016. szeptember 1-től.

Sokan attól tartottak, hogy ezzel sérülnek majd a diák munkavállalók jogai, de például a Munka törvénykönyvének a fiatalkorú (18 év alatti) munkavállalókra vonatkozó rendelkezései továbbra is érvényesek a diákok foglalkoztatása során.

A diákokat ráadásul 13 ledolgozott nap után egy nap fizetett szabadság is megilleti, ennek nyilvántartása újabb terheket ró az iskolaszövetkezetekre.

Kozma Ferenc, a Pensum Diákmunka Iskolaszövetkezet elnöke úgy látja, hogy az adminisztrációs terhek nem annyira nagyok: a diákokkal az új megbízási szerződések megkötésére a törvény 2016. december 31-ig ad lehetőséget. Mivel a diákoknak az érvényes diákigazolványukat személyesen be kell mutatniuk az iskolaszövetkezetek ügyfélszolgálatán, így az új szerződések megkötése nem vesz el tőlük további időt, csak a szövetkezeteknek kell az új szerződéseket kinyomtatnunk és aláírás után tárolnunk.

Ami a diákoknak járó szabadságot illeti, az iskolaszövetkezetek minden 13 nap után fizetett szabadnapot biztosítanak a tagjaiknak, ez természetesen ugyanakkor emeli a diákfoglalkoztatás költségét.

"A hazai piacon a diák munkavállalókra egyre nagyobb igény mutatkozik. Néhány évvel ezelőtt még hosszú sorokban álltak a munkát kereső diákok a nyári szünet kezdetekor az ügyfélszolgálatok előtt, idén nyáron viszont több iskolaszövetkezetnek komoly erőfeszítéseket kellett tenni a szükséges létszám megszervezéséhez. Jelenleg mi is el tudnánk helyezni több diákot, és decemberig egyik fő célunk a munkavállalói létszám emelése. Ebben a helyzetben szinte természetes, hogy a diákok válogathatnak a jobban fizető munkák között. Ezt ügyfeleink is megértik, és többségük hajlandó is magasabb bért ajánlani a diákok számára" - fogalmazott Kozma Ferenc.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek