kapubanner for mobile

Százmilliárd forinttal adós az orvosoknak a magyar állam

Habár az egészségügyi dolgozók elmaradt ügyeleti díját firtató perek eddig mindig a felperes sikerével jártak, mégis, csak kevesen élnek ezzel a jogorvoslati lehetőséggel. Pedig ha az érintettek összes létszámát nézzük, a költségvetésben maradt összeg akár százmilliárd forintra is rúghat - elemzi a Napi Gazdaság.

Az orvosok az európai uniós irányelvek alapján, 2004. május 1-jéig visszamenőleg követelik az ügyeletért kifizetett és az EU-s előírások szerint járó díjak különbözetét, az állam ugyanis tavaly júliusig elsiklott afelett, hogy az ügyeleti idő teljes időtartama munkaidőnek számít. Azóta ugyan megtörtént a törvénymódosítás, Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a napi gyakorlatot azonban ezzel még nem oldották meg: sokhelyütt még mindig a régi szabályok alapján fogalmazták meg a munkáltatói szerződéseket, nagyban bonyolítva ezzel a helyzet tisztázását. Arról nem is beszélve, hogy a kamarához érkezett visszajelzések alapján továbbra is bevett gyakorlat az, hogy a kötelezően elrendelhető túlmunkánál betartják a szabályokat, míg az ügyelet díjazásánál nem. Az orvosok sérelmezik, hogy a normál órabérüknek mindössze 70-90 százalékát kapják ügyeleti díjként (bár elvileg ettől felfelé el lehetne térni). Ez korábban 110-120 százalék volt, igaz, nem az ügyelet teljes időtartamára vonatkozóan.

Gyenes a Napi Gazdaságnak több tucat perről számolt be az elmaradt ügyeleti díjakkal kapcsolatban, tudomása szerint átlagosan több mint egymillió forintot ítéltek meg a per nyerteseinek. Az orvosok több mint 90 százaléka azonban nem akarja perre vinni az ügyet, mivel a doktoroknak nem az államot, hanem munkáltatójukat kellene perelniük, ezzel pedig saját egzisztenciájukat sodornák veszélybe. A költségvetés így előreláthatólag megússza azt a százmilliárd forintos kiadást, amelyet az összes orvos követelése jelentene.

Papp László, az ügyeleti szabályozás intézményi koordinációjáért felelős miniszteri biztos szerint az új előírásoknak megfelelő munkarendet a legtöbb intézményben sikerült gond nélkül bevezetni, de ha mégis valami finomításra szorul, készek akár a törvény végrehajtási rendeletén is módosítani. A fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatójaként dolgozó miniszteri biztos szerint az új munkarend méltányosnak nevezhető, mivel az intézményi és a dolgozói érdekeket egyaránt figyelembe veszi.

Az ügyelet díjak kérdése nem csak Magyarországon kavart vihart, Németországot például 2003. szeptember 9-én maga az Európai Bíróság utasította egy német orvos elmaradt ügyeleti díjának megtérítésére.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tudja meg, mennyit ér! Új jogok a bértranszparenciával.

Mindenkit érint, és már szinte nincs cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. Bár a jelentéstételi kötelezettség hatálybalépésig... Teljes cikk

Vége az adózási kiskapunak? Így kerülje el a NAV-bírságot az ICT-nél!

A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk

725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb

2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk