SZÉP-kártya: nem indokolt a nagyobb átjárhatóság az alszámlák között
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJúlius végéig a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyákra összesen 50 milliárd forintot, ebből a szabadidő alszámlára közel 7,5 milliárd forintot töltöttek fel a három kibocsátó intézmény adatai szerint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a szabadidő alszámláról 1,6 milliárd forintot el is költöttek a kártyabirtokosok. A SZÉP-kártya mögötti alszámlákról azok a szolgáltatások vehetők igénybe, amelyeket a kártya révén a kormány a belföldi turizmus élénkítése érdekében kedvezményez. Tekintettel arra, hogy a szállásadás a turizmus legalapvetőbb szolgáltatása, e szolgáltatás vonatkozásában - kivételként - lehetővé vált az alszámlák közötti átjárhatóság - hívja fel a figyelmet a minisztérium, hozzátéve, hogy az eddigi tapasztalatok, visszajelzések valamint rendelkezésre álló adatok alapján más esetben ez nem indokolható.
A szabadidő alszámlára utalható 75.000 forintos összeg ad lehetőséget a fürdőknek, hogy a SZÉP-kártya forgalmuk növekedését ösztönözzék - emeli ki a tárca.
Az NGM a közleményben emlékeztet: a SZÉP-kártya új, három alszámlás rendszere 2012-től lépett életbe, és a munkáltatók jellemzően a tavasz folyamán, illetve közvetlenül a nyári főszezon előtt utalták el az idei cafetéria juttatásokat a dolgozóknak. A rendszer bevezető szakaszában mért év eleji adatokból nem lehet megalapozott következtetéseket levonni a későbbi forgalomra, hiszen a kártyán lévő összegeket most kezdik el felhasználni a kártyabirtokosok. Ezt a megállapítást a fürdőszövetség által közölt adatok is alátámasztják, miszerint folyamatos felfutást tapasztalnak a SZÉP-kártya forgalomban - olvasható a közleményben.
A Magyar Fürdőszövetség a múlt héten azt indítványozta, hogy az üdülési csekket felváltó Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) alszámlái között legyen átjárhatóság, mert fürdőszolgáltatások jelenleg egyedül a rekreációs alszámláról érhetők el. Azt is szorgalmazta a szövetség, hogy a kártyát fogadhassák el az uszodák is.
A mostani korlátok között a SZÉP-kártyából származó bevétel az első félévben mindössze a negyede volt az üdülési csekk bevételének, júniusban azonban már elérte a 80 százalékát a tavalyi azonos időszak üdülési csekkbevételének. 2011-ben a fürdőkben 3,6 milliárd forintért fizettek üdülési csekkel, ami az éves bevétel 15 százalékát tette ki.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?