kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Szociopata, neoliberális, piaci fundamentalista recept




Ander Balázs (Jobbik) szerint a beterjesztett javaslat "szociopata, neoliberális, piaci fundamentalista recept" alapján íródott. Mintha a globális gyarmatosító nagyhatalmak kérését fogalmazná meg a kormány, és ezzel olcsón kiárusítják a magyar munkavállalókat - mondta.

Azt kérte, hogy a képviselők képzeljék bele magukat azoknak a korán kelő, sokat dolgozó embereknek a helyébe magukat, akikre sokszor hivatkoznak. Ezek az emberek Ander Balázs szerint a javaslat elfogadásával közel 2300 órát dolgozhatnak a 2015-ös közel 1900 óra helyett.

Később a vitában Szilágyi György (Jobbik) azt hangoztatta, a kormánynak csak az számít, hogy a munkaadókat támogassák, a munkavállalókkal nem foglalkoznak, a lényeg, hogy minél olcsóbban lehessen itthon foglalkoztatni az embereket.

Bánki Erik a vita végén elmondta, két szakszervezettel és munkavállalókkal is egyeztették, ők kérték ezt a módosítást. Hozzátette: a multinacionális érdekek kiszolgálása és "a munkavállalók kezének gúzsba kötése" több mint nevetséges vád.

MTI

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - "Szociopata" recept alapján íródott a rugalmas munkaidő-beosztás javaslata
2. oldal - Szociopata, neoliberális, piaci fundamentalista recept
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk