Szolgáltató központjába toboroz a BP
2017 első negyedévében kezdi meg a toborzást a BP Szegeden épülő új szolgáltató központjába. A cég a magyar államtól 1,9 milliárd forintnyi támogatást kap, amelynek feltétele, hogy 2020-ig 500 főt felvesznek, írja a Napi.hu.
A cég budapesti központjában 1200-an dolgoznak, akik az európai üzletet segíti, a pénzügyek, a könyvelés, az adózás, a HR és a tőzsdei kereskedés támogatásával, illetve az ügyfélszolgálattal foglalkoznak, mondta el a lapnak Jamie Andersonnal, a BP GBS Europe vezetője.
Mint mondta hatalmas a verseny az országok közt a szolgáltató központokért, ők azért döntöttek úgy, hogy Magyarország építik fel a második központot is, mert fontos volt, hogy az ügymenet miatt maradjon az azonos időzóna, és nem kell feltétlenül minden középvezetői menedzsment pozícióra új embert felvenni mert a központok között megoszlik majd a munka.
A bérköltségek nyugat-európaihoz képest alacsonyabb volta, valamint a fellelhető munkaerő képzettsége is kulcskérdés volt, mert az ssc-ben 15 nyelven kell tárgyalni az ügyfelekkel.
Szegeden az egyetemen külön képzés is indult, kifejezetten ssc-kre (még a cég odatelepülése előtt). A városban cél, hogy az ott végző egyetemistáknak egy részét ott tudják tartani. A toborzást jövő év első negyedévében megkezdik.
Napi.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?