Szükség van-e kamarákra? - megoszlanak a vélemények
Januártól a magyar vállalkozásoknak kötelező lesz belépni valamelyik kamarába. Arról, hány kamara lenne jó és mennyit kellene fizetni, megoszlanak a vélemények. Az orvosok, pedagógusok és a személyzeti tanácsadók képviselőit kérdeztük arról, mit várnak a változástól.
Magyarország a német, francia régióhoz hasonlóan a kötelező tagságot választotta, aminek számos előnye van: baleset- és életbiztosítás, vásárlási kedvezmények, jogvédelem, ami sokszorosa az évi 20 ezer forintos kamarai tagdíjnak - érvelt. Elmondta, hogy az elmúlt négy év politikai bosszú volt. A kötelező tagság eltörlésével megpróbálták szélnek ereszteni őket, de a 75 százalék, vagyis 30 ezer orvos akkor is maradt. Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy május 31-e óta 8,5 ezren léptek be, ez az idő túl rövid ahhoz, hogy arról beszéljen, hogyan ítélik meg a tagság kérdését az orvosok. Úgy értékelte, az őszi aláírásgyűjtés a tagság kötelezővé tétele ellen marginális próbálkozás volt, de nem gondolja azt sem, hogy egy 40 ezres populációban mindenben egyetértésre lehet jutni.
A pedagógusok részéről jóval nagyobb a bizonytalanság. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke nem tud arról, hogy mi lehetne a kormányzat szándéka a pedagógus kamara létrehozásával. A közoktatási törvénykoncepció nem tartalmazza részletesen, hogy mi lenne a funkciója, milyen jogosítványokkal rendelkezne a pedagógus kamara. "Nem szabad összekeverni a kamarát a szakszervezettel. A Pedagógusok Szakszervezete a klasszikus munkavállalói érdekek képviselete mellett mindig ellát szakmai érdekképviseleti feladatot is, mert a közoktatásban e kettő nagyon szoros összefüggésben van" - foglalta össze Galló Istvánné.
A személyzeti szolgáltató cégek számára is kötelező lesz a kamarai tagság. "Tudomásunk szerint a kamara felépítése lényegét tekintve nem változik, ebbe a struktúrába tagozódnak be ágazatonként a vállalkozások, így a munkaerő-kölcsönző cégek is" - mondta el Köves Balázs, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnökhelyettese. A különbség annyi lesz, hogy szervezeti egységenként több vállalat fog megjelenni a kamarában - tette hozzá.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában jelenleg is működik egy humánerőforrás szolgáltatókat tömörítő szakmai osztály. Kérdésünkre, hogyan szolgálhatja a kölcsönzők érdekeit a kötelező kamarai tagság, Köves elmondta: az SZTMSZ fontosnak tartja, hogy a Magyarországon működő vállalkozások érdekeit erős gazdasági kamarák képviseljék, és ezeken keresztül eljuttathassák véleményüket, javaslataikat a gazdasági kormányzat felé. A szövetség értékeli a kormányzati szándékot, véleményük szerint erősíteni kell a kamarai rendszert, támogatva ezzel a kis- és középvállalatokat, a munkahelyteremtés fontos tényezőit. A munkaerő-kölcsönzők, és általában az atipikus foglalkoztatást ösztönző vállalatok kamarai megszervezését pozitív lépésnek tartják, mert véleményük szerint kiemelt szerepük van az új munkahelyek létrehozásában, a rugalmas foglalkoztatás előmozdításában.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az AI-eszközök felgyorsítják a munkavégzést, a felszabaduló idő azonban sok cégnél nem a dolgozóknál marad. A Cisco HR-vezetője szerint az egyik... Teljes cikk
Az elmúlt évben a mesterséges intelligencia szinte minden HR-folyamatban megjelent: automatizált adminisztráció, gyorsabb elemzések, személyre szabott... Teljes cikk
"Valahol megdöbbentő, de mindenképpen ambivalens, hogy adott esetben a kollektívától távozó kollégákra jobban figyelünk (mi HR-esek!), mint az... Teljes cikk
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hete
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 2 hete
- A betöltetlen orvosi állások aránya vármegyénként - grafikon 3 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 hete
- Mi történik valójában egy szupervízión? 1 hónapja
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 1 hónapja
- Papíron máshol dolgoztak – 1 milliárdos csalás a bíróság előtt 1 hónapja
- Bértáblák 2026 1 hónapja
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 2 hónapja
- Így emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére januártól 2 hónapja
- A dolgozó orvosok száma korcsoport szerint - grafikon 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben