kapubanner for mobile

Tehetségeket támogat az UniCredit Bank

Korszakalkotók elnevezéssel tehetségeket támogató programot indít az UniCredit Bank olyanoknak, akik már letették névjegyüket a szakmában, de a nagyközönség által még kevésbé ismertek - írja az MTI.

A Korszakalkotók program lényege, hogy három kategóriában, a vizuális művészetek, a zene és az ízvilág területén 3-3 kiválasztott alkotóra lehet szavazni szerdától a bank által létrehozott internetes felületen lehet, de a pénzintézet ügyfelei bankkártyájukon keresztül is támogathatják a jelölteket, akik pontokat gyűjtenek ilyen módon.

A közönségdíjasok az UniCredittől 3-3 millió forint támogatást kapnak. A programba a bank független "nagyköveteket" is bevont: Somorjai Enikő balett-táncost, a prémiumkategóriás órákat készítő Becsei Áront, valamint Cseke Esztert és S. Takács Andrást, az On the Spot című dokumentumfilm-sorozat alkotóit.

Azt, hogy kire lehet szavazni, egy húsz fős szakemberekből álló bizottság választotta ki mintegy 100 jelöltből - olvasható a sajtóanyagban. A programot, a nagyköveteket és a tehetségeket budapesti és vidéki rendezvényeken később a nagyközönség is megismerheti.

A győzteseket jövő év első negyedévében hirdetik ki, utána a bank a tervek szerint folytatja a programot újabb jelöltekkel.

MTI
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A legjobban fizető szakma Magyarországon: így kerülhetsz be, akár diploma nélkül

A légiforgalmi irányítók képzése két évig tart, bekerülni nem egyszerű, ugyanakkor, aki elvégzi, életre szóló hivatása lesz, kiszámítható... Teljes cikk

A legjobb tanulók viszik a legtöbbre? A kutatások mást mutatnak

A kiváló tanulmányi eredmény sokáig a siker biztos előszobájának számított, a kutatások azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak.... Teljes cikk

Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek

Az AI-t a leépítések fő okaként emlegetik, most mégis fordulat látszik. Egy friss globális CEO-felmérés szerint 2026-ban nőhet a pályakezdők és... Teljes cikk