kapubanner for mobile

Teszteljük, hogy az alkalmazott veszélyt jelent-e a cégre

Pszichológiai tesztek előre tudják jelezni, hogy egy alkalmazott fog-e lopni a vállalat pénzéből, munkatársait idegesíti-e, lesznek-e jelenléti problémái illetve, hogy üzleti titkokat hajlamos-e kiadni.

„A veszélyes viselkedés előre jelezhető a személyiségvonásaink alapján.” – állítja a teszt fejlesztője, Luděk Stehlík, az Assessment Systems tanácsadó cég pszichológusa.


Milyen kockázatokat tud feltárni az Employee Risk értékelés?



Az Employee Risk hatalmas lehetőséget rejt magában a nemkívánatos munkahelyi viselkedésformák feltárásában, mint például a lopás, hiányzások, az információkkal, illetve egyéb erőforrásokkal való visszaélések területén.

Ezen kívül olyan munkahelyi viselkedések is ezek, amelyek a munkatársakkal és a vásárlókkal szemben is megjelennek.
A teszt előre tudja jelezni a veszélyes viselkedést, ami munkahelyi balesetekhez vagy sérülésekhez vezetne.


Mióta kínálják ezt az eszközt a piacon?



Megközelítőleg egy éve.


Eddig hány vállalat tesztelte saját környezetén?



Az Employee Risk tesztet eddig négy vállalat használta és öt további érdeklődik komolyan iránta, illetve van már kísérleti fázisban.

Az Employee Risk iránt érdeklődő vállalatok iparágainak változatossága érdekes. Kaptunk érdeklődést energiaszektorban működő vállalattól és pénzügyitől is egyaránt. Általánosságban mondva az eszköz minden olyan cégnek hasznos, ahol az alkalmazottak kárt okozhatnak a nem őszinte vagy veszélyes viselkedéssel. Megteheti így, hogy olyan embereket keres inkább, akik becsületesek és viselkedésüket illetően alacsony a kockázat.


Milyen munkavállalói szinteken használják ezt a felmérést? Menedzsment vagy alkalmazottak esetén?



A teszt használható alkalmazott és menedzsment szinten is, a vállalat lehetséges, nemkívánatos viselkedés problémáihoz mérten.


Hogyan működik a teszt? Jó és rossz válaszok alapján?



Az Employee Risk alapja egy személyiségteszt, ahol általánosan nincsenek jó és rossz válaszok, szemben egy teljesítmény teszttel (például IQ teszt). A feltárt személyiségjegyek alapján tudunk következtetni a nemkívánatos viselkedés kockázataira. Többféle kutatás adatait használjuk, melyek szerint kapcsolatban állnak a személyiségjegyek a tisztességtelen, illetve veszélyes viselkedéssel. A teljes folyamat automatikusan zajlik, nincs szükség pszichológusra, hogy kiértékelje az egyes válaszokat. Az ő munkájukra a teszt tervezése során volt szükséges, valamint az előrejelzésekhez szükséges kutatások elvégzéséhez.


Mennyibe kerül a tesztelés?



Az árat a riport típusa határozza meg. Egy adatminta különböző tulajdonságokat magyarázhat. Emiatt az ügyfelek különböző riportokat választanak, azon információ alapján, amit ők keresnek és a legrelevánsabb számukra. Például: egy szállítmányozó vállalat más riport mellett döntene, mint egy pénzügyi. Általánosságban az árak 60 EUR és 140 EUR között mozognak egy emberre számolva.


Meddig tart a teszt kitöltése?



A teszt 206 kérdésből áll, körülbelül 20 percet vesz igénybe a kitöltés.

Kérnek a vállalatok konkrét kritériumokat, amiket tesztelni akarnak (például egy jelenlegi vagy potenciális alkalmazott fog-e lopni), és csak ezt a területet vizsgálják?
Fontos tudni az ügyfél fókuszát. A legtöbb riport az összes nem kívánatos munkavállalói magatartás típust magába foglalja, így az ügyfélnek nem kell ezzel foglalkoznia. Abban az esetben viszont, ha csak egy specifikus területet tesztelne, mint például a veszélyes viselkedés a volán mögött – akkor egyszerűen csak azokat a tesztkérdéseket választja, amik az adott kockázattal foglalkoznak.


Egy online platformon történik ez?



Az adminisztrációt online végezzük. A felhasználó egy biztonságos tesztelési környezetet kap, bejelentkezési és jelszó védett protokollokkal, majd ugyanitt válaszol a kérdésekre.


Honnan indult teszt fejlesztése?



A teszt egy bankszektorban lévő ügyfelünk igénye alapján készült, aki szerette volna előre tudni, hogy a jelöltjei hajlamosak-e a bank, vagy ügyfeleik kárát a saját hasznukra fordítani. Azt is szerették volna előre jelezni, hogy a jelölt hajlamos-e értékesítés növelő, mesterséges rendszerek feltalálására, vagy, hogy szándékosan félreinformál-e ügyfeleket és megsérti-e a banktitkot. A projekt végső kimenete egy olyan eszköz fejlesztésére inspirált minket, amivel más szektoroknak is segítséget tudunk nyújtani.


Milyen kritériumok alapján választották a kérdéseket? Pszichológiai profiloknak megfelelően?



A kérdések és skálák gyakorlati alapon lettek kiválasztva, kapcsolódva a nemkívánatos viselkedés előrejelzésének képességéhez. A kérdőív maga többféle tulajdonságra kérdez rá, amelyek közül csak néhány kapcsolódik a nemkívánatos viselkedéshez. A kockázat előrejelzése során mi a teszt azon részére koncentrálunk, amik bizonyítottan segítenek felismerni a magas vagy alacsony értékű nemkívánatos magatartásformákat.

Assessment Systems Blog
HR Blog
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek