kapubanner for mobile

Tizezerrel kevesebb az álláshirdetés júniusban

Májusról júniusra 10 700-zal csökkent az Állásportál.hu által a magyar weben szemlézett álláshirdetések száma. Minden szakterületen visszaesés figyelhető meg. Június 27-én 38 018 állásra lehetett pályázni, nagyjából annyira, mint tavaly ilyenkor.

Állásportál.hu statisztika-

A HR Portál által működtetett Állásportál.hu a magyarországi munkaadók által feladott álláshirdetéseket szemlézi, gyűjti és rendszerezi: elsősorban állásportálokat, céges karrierportálokat. Június 27-én 38 018 pozícióra kerestek jelölteket a vállalkozások. Összehasonlításként: egy évvel ezelőtt 36 881 volt a betöltendő pozíciók száma. Ha a friss számokat az előző hónapokkal vetjük össze, akkor is 10 700-zal kevesebb az állásajánlat, ugyanis májusban még 48 769 nyitott állás volt.

Területileg a legtöbb állásajánlat Budapestre és Pest megyébe szól (12 346), majd Győr-Moson-Sopron (1597), Fejér (1166) és Komárom-Esztergom (1029) következik. A lista végén Tolna (207) és Békés (2018) megyék.

A legnagyobb hirdetési számú szakterületeken a leggyakrabban hirdetett pozíciók így alakultak:

Gyártásban (6503 hirdetés): gépkezelő, operátor, karbantartó, szervizes,csomagoló, technikus, betanított munkás, műszakvezető, összeszerelő. Itt 1000 hirdetéssel lett kevesebb júniusban.

Értékesítés-kereskedelemben (3034 hirdetés): értékesítési munkatárs, eladó, területi képviselő, key account manager, telefonos értékesítő, értékesítési vezető.

Adminisztratív területen (2052 hirdetés): referens, adminisztrátor, asszisztens, recepciós, vezetői asszisztens, raktáros, értékesítési asszisztens

Informatikában (2434 hirdetés): programozó, support specialist, rendszeradminisztrátor, DevOps mérnök, Java-fejlesztő, szoftvermérnök, szoftverfejlesztő (C++, C#, .NET), rendszermérnök.

Mérnöki területen (2886 hirdetés): gépészmérnök, minőségbiztosítási mérnök, folyamatmérnök, minőségügyi mérnök, mechatronikus mérnök, villamosmérnök, tervezőmérnök, gyártástámogató mérnök.

A szakmunkák (4740 hirdetés) közül: raktáros, eladó, targoncás, csomagoló, eladó-pénztáros, gépjárművezető, CNC gépkezelő, sofőr, árufeltöltő, referens, felszolgáló.

Hirdetésszámban nem a legnagyobb volumenűek között szerepel az emberi erőforrás (877 hirdetés, ez 138-cal kevesebb, mint májusban). Itt ezek a leggyakrabban hirdetett munkakörök: toborzási munkatárs, HR munkatárs, bérszámfejtő, HR gyakornok, munkaügyi munkatárs, tb ügyintéző, HR generalista, HR Business Partner, HR asszisztens, HR tanácsadó, HR vezető, toborzási tanácsadó.

Álláshirdetések száma szakterületenként

Szakterület 2022. jún. 2022. máj. 2021. jún.
Adminisztratív 2052 2939 2027
Egészségügy / Gyógyszeripar 95 165 156
Emberi erőforrás 877 1015 674
Építőipar 1165 1510 1231
Logisztika 2446 3250 2490
Informatika 2434 3559 2907
Pénzügy 1993 2557 1727
Gyártás 6503 7565 6056
Egyéb 476 852 345
Értékesítés / Kereskedelem 3034 3741 3087
Jog 49 55 54
Oktatás / K&F 214 272 248
Marketing / PR 475 636 525
Mérnök 2886 3799 2929
Minőségbiztosítás 993 1217 994
Projektvezetés 1191 1653 1365
Ügyfélszolgálat 643 899 554
Ügyvezetés 74 109 103
Vendéglátás 789 1547 1015
Védelem 92 75 71
Mezőgazdaság 272 341 280
Technikusi, műszaki munkák 1481 1697 1585
Szakmunkák 4740 5676 4497
Betanított-, segédmunka 1839 2061 1368
Távmunka / Diákmunka 458 802 323
Gyakornok 747 777 270
Összesen 38018 48769 36881
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban

Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk

Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek

A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk

A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t

Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk