kapubanner for mobile

Több a foglalkoztatott, mint egy éve ilyenkor

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a 2006. március–májusi időszakban 7,3 százalékos a munkanélküliségi ráta 3 millió 928 ezer foglalkoztatott és 309 ezer fő munkanélküli mellett

A 2006. március–májusi időszakban átlagosan a 15–74 éves népesség 54,9 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A vizsgált időszakban 42 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 7,3 százalék volt, ez abszolút értékben 2 százalékkal, a rátát tekintve pedig 0,1 százalékponttal haladta meg az előző év azonos időszakában mértet, és 0,2 százalékponttal volt alacsonyabb a február–áprilisi időszakhoz képest.

A munkanélküliek 18,5 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelen lévő 15–24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 17,6 százalék volt, ez 1,6 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek