kapubanner for mobile

Több mint 40 százalékkal nő a háziorvosok bére

Jelentősen emelkedik a háziorvosi és fogorvosi praxisokban elérhető orvosi bértámogatás összege 2022. január 1-jétől. Az emelkedés mértéke a praxisközösségek kategóriáiban 2020-hoz képest meghaladja a 40 százalékot, ezen felül a bért terhelő közterhek is csökkennek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A finanszírozási rendeletben szereplő orvosi bértámogatás teljes összege akkor illeti meg az érintett háziorvosi és fogorvosi szolgáltatókat, ha az orvost heti 40 órában foglalkoztatják, és a növekedés mértéke attól is függ, hogy az orvos szorosabb vagy lazább praxisközösséget vállal.

Egy háziorvosi praxis átlagos havi bevétele 2010-ben 867 ezer forint volt, az idei évben - a háziorvosi, szakdolgozói bértámogatást követően - már 2,626 millió forint körül alakul havonta - mutat rá az Emmi.

háziorvosok száma

Január elsejétől emelkedik a háziorvosi és fogorvosi praxisokban dolgozó szakdolgozók bére is. A szakdolgozók bérfejlesztéséhez szükséges fedezettel emelkedik a praxisok finanszírozása.

Az idei évhez képest a háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátásra több mint 75 százalékkal, fogászati ellátásra több mint 93 százalékkal magasabb összeget kíván a kormány fordítani jövőre. 

A Magyar falu programban az ötezernél kevesebb lakosú településeken 2019 és 2021 között 541 orvosi rendelő újult meg, több mint 12 milliárd forintból. Orvosi eszközök fejlesztésére 1708 nyertes pályázatot támogatott a program, négymilliárd forint értékben, hatmilliárd forintból pedig orvosi szolgálati lakások épültek - közölte az Emmi.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek