Több pénzért többet dolgoznának
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatRugalmasabb foglalkoztatási és nyugdíjazási szabályokat szeretnének a legnagyobb EU-tagállamok munkavállalói, ám ennek megfelelő fizetéseket is - derült ki a Financial Times és a Harris Poll legfrissebb felméréséből.
Öt ország - Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Németország - megkérdezett dolgozóinak 70 százaléka nem tiltakozna a hosszabb munkaidő ellen, amennyiben ahhoz arányosan magasabb bérezés is járna. Egyáltalán nem meglepő, hogy a kötelezően 35 órás munkahéttel rendelkező Franciaországban a legmagasabb (75 százalék) azok aránya, akik szívesen dolgoznának hosszabb munkaidőben.
A vélemények megoszlanak azt illetően, hogy továbbra is nemzeti hatáskörben kellene-e meghatározni a kötelező nyugdíjkorhatárt. A britek 22 százaléka mond erre igent, 65 százalék szerint nemet. A francia és német dolgozók szintén elvetik azt, hogy a kormányok döntsenek a nyugdíjkorhatárról, ám az eltérés az Egyesült Királyságban jegyzettnél kevésbé éles - a franciák 42 százaléka szerint igen, 51 százaléka szerint nem, a németek 34 százaléka szerint igen, 54 százaléka szerint nem. Ezzel szemben Olaszországban (47 százalék igen, 45 százalék nem) és Spanyolországban (72 százalék igen, 23 százalék nem) a munkavállalók nemzeti hatáskörben szeretnék látni a nyugdíjkorhatár meghatározásának jogát.
Az Európai Bizottság egyre sürgetőbbnek látja azokat a reformokat, amelyek az idősödéssel kapcsolatos állami kiadások ellentételezését szolgálják, mert 2050-re már minden idősre csak két munkaképes korú dolgozó jut majd az EU-ban a jelenlegi néggyel szemben. Változatlan gazdaságpolitika mellett az uniós növekedési kilátások 2030-ra közel a felükre csökkennek.
A tagállami szociális biztonsági rendszerek szabályozása jelenleg eltérő. Az egységes szociális biztonsági rendszerek kialakítására irányuló szándék hiányában valamennyi ország eltérő feltételeket állít a nyugdíjkorhatárt és a megkövetelt szolgálati időt illetően. Ha valaki több országban dolgozott aktív pályafutása során, a nyugdíj kiszámítása bonyolulttá válik, de figyelembe veszik az összes munkaviszony adatait.
Az euractiv.com által idézett felmérési adatokból az is kiderült, hogy az emberek mind az öt országban szívesen dolgoznának a nyugdíjkorhatár elérése után is. Olaszország kivételével a tagállamokban a dolgozók a teljes fizetett pihenőszabadságukat letöltik. A britek, a franciák és a spanyolok a világ stabilitásának legnagyobb kockázatát az USA-ban látják, az olaszok ezzel szemben Iránban, míg a németek véleménye megoszlik (24 százalék szerint USA, 24 százalék szerint Irán).

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?