kapubanner for mobile

Több tízezer közszolga elbocsátása, közigazgatási reform - és megduplázódnának a bérek hazánkban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Lenne pénz a közszolgák béremelésére. Ám egy tényleges közigazgatási reform és nagyobb létszámcsökkentés véghezvitele nélkül nincs hosszú távú megoldás a magyarországi fizetések rendezéséhez - írja a Magyar Nemzet a gazdasági elemzőkre hivatkozva.

Lentner Csaba közgazdász a Lánchíd Rádióban elmondta, hogy 2018-ig meg lehetne duplázni a közszféra béreit, ehhez a kabinet számára minden lehetőség adva van.

A cikk kitér arra a fontos összefüggésre is, hogy a közszféra jelentős mértékű bérrendezése hatással volna a vállalkozói szektor fizetéseire, és így az elvándorlásra is. - Mozgástér itt is van, hiszen a magyar bérterhek a nyugat-európai szint mindössze 25 százalékát teszik ki, míg a multik nálunk realizálják hasznuk jelentős részét - emelte ki a közgazdász.

A fizetések jelentős emelésére lehetőséget lát Zsiday Viktor közgazdász, a Citadella Consulting Befektetési Tanácsadó Kft. vezérigazgatója is. Szerinte is a közigazgatás megreformálására volna szükség. Kiemelte: a bürokráciára 500-1000 milliárd forinttal költünk többet évente, mint Lengyelország, Csehország vagy Szlovákia, miközben az egészségügyre vagy oktatásra egyre kevesebb pénz jut.

Ezt az aránytalanságot csak jelentős racionalizálással és több tízezer ember elbocsátásával lehetne orvosolni, ami ugyanakkor lehetőséget teremtene a bérek felzárkóztatására is. Ezt egy képzési programmal lehetne kiegészíteni, amivel a közszolgák piacképes tudásra tehetnének szert.

Tavaly közel 700 ezer közalkalmazott dolgozott. Az idei és a jövő évre összesen 10 ezer fős elbocsátással számol az MNB elemzése.


Magyar Nemzet
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek