Új életszakaszok, új életfeladatok, új világ, új év

Mindez egyben azt is jelenti, hogy az egyes életszakaszok meghosszabbodnak, máshová kerülnek a nagy mérföldkövek.

A tapasztalat egy dolog, ami rendkívül fontos, de az adaptációs képesség, az újratervezés, a jelenlegi kihívásokra adott rugalmas, testreszabott megoldások még fontosabbak. Hogyan viszonyuljunk ehhez a kapcsolatrendszerünkben, magánéletünkben – és hogyan kezelje ezt a munkáltató, a vezető?

Az elhúzódó felnőttkor – emerging adulthood – fogalma sokak számára lehet ismerős. Ma az európai pszichológusok jelentős része a felnőttkor kezdetének a huszonnegyedik életévet javasolja, az agyterületek átalakulásának következményei miatt. Ez azt jelenti, igen, hogy nem tizenhat évesen kötünk házasságot, mint eleink, nem születik meg húszas éveink közepére négy-öt gyermekünk, és nem visz el a török, a tatár, a farkas vagy egy egyszerű tetanusz-fertőzés a negyvenes éveink derekán.

Azt jelenti, hogy több időnk lett – élni – és ezt megfelelően kell kihasználni, felépíteni.

A társadalom nagy, tanult tehetetlenségtől fékezett folyamatai még nem teljes mértékben adoptálódtak ehhez. Még mindig szinglinek hívják a párkapcsolat és gyerek nélkül élő huszonévest, még mindig elkezdik leírni negyvenöt felett a valójában ereje teljében lévő munkavállalót. És az ötvenöt, hatvanöt feletti képzett, multiban kiképzett, tapasztalt, rutinos vezetőket elképesztő pazarlással parkoltatják, mert ugyan mit tudnak a digitális világról. Holott nem életkor függő a kérdés!

Személyiség, képzettség, tapasztalat, ezek a fontos kritériumok, a kor csak egy szám!

Pedig: csúfolódás ide vagy oda, az élet – és az életszakaszok ritmusa is – megváltozott.

Nem véletlenül beszélünk kapunyitási pánikról: a húszas évek vége előtt kevés fiatal érzi magát késznek arra, hogy „gyere gombóc, hamm bekaplak” jeligével maga alá gyűrjön projekteket, feladatokat, leadershipet. Ironizálódás ide vagy oda, a Mama Hotel elterjedésének (amikor a fiatal akár a harmincas éveinek közepéig a szüleivel él) kőkemény gazdasági okai is vannak. Az már “csak” hab a tortán, hogy könnyebb volt régen kiválasztani, eldönteni, hogy Budapesten vagy a szülővárosomban dolgozzak vagy most bárhol is a világban; régen elég szűk körben választhattunk: orvos, mérnök, közgazdász vagy bölcsész legyek vagy ma a rengeteg új vagy még több jövőbeli ma még nem is ismert még újabb szakmára készüljek fel.

Látjuk az első olyan generációt felnőni és pályára lépni, akinek garantáltan nehezebb dolga van, mint a szüleinek, nagyszüleinek volt. Nem a saját képességeik, hanem a globális, geopolitikai, gazdasági és társadalmi környezet miatt. Pán Péter-szindróma? Teljesen érthető, hogy a harmincas fiatal vár a családalapítással, és a tartós munkahelyi elköteleződéssel: jól láthatta a szüleinél, hogy a nagymama és a nagypapa nem ér rá olyan mértékben részt venni a családi feladatokból, mint egy generációval korábban. Sopánkodás és bűnbakkeresés helyett nézzük meg, mit kezdhetünk az új helyzettel.

Legyünk optimisták: az új évekkel, az új életszakaszokkal!

Egy gondolkodó vezető például új párbeszédeket és együttműködéseket is kezdeményezhet az eltérő generációkból érkező kollégák között. A Teach-Your-Teacher trendje már a kilencvenes évek végén divatba jött, Európában például Németországban az elsők között.

Vagyis az új évek új lehetőségeket, opciókat, potenciált is jelentenek.

Még mindig van vezető, aki aggódik, hogy mikor megy szülni a kollegina, pedig ha korábban nem is ment zsigerből, az elmúlt három évben megtanulhatta, hogy otthon is megszületik a teljesítmény – nem a kontrollon, hanem az elkötelezettség minőségén múlik a teljesítmény! Arra is rengeteg példát látunk, hogy ötvenöt – hatvanöt pluszos kollégák szokatlan lendülettel és felelősséggel látják el a feladataikat, hiszen a gyerek már nem kicsi, ha lázas se kell az ágya mellett ülni, az unoka pedig még nem érkezett meg, ami nem is baj, mert a gyerek épp csak kirepült, kell egy kis szabad, munkás felnőtt élet még. Rajtunk múlik, hogy mit kezdünk magunkkal, vezetőként mit kezdünk a színes csapatunk adottságaival – hogy meglátjuk-e benne akár a generációs, korosztályos lehetőségeket is.Rajtunk múlik, hogy lehetőségeket vagy problémákat látunk a kihívásokban, válságokban.

Mindenkinek kellő mértékű nyitottságot, fantáziát, kreativitást, együttműködést, és megszámlálhatatlan mértékű józan észt kívánunk az idei év kihívásaihoz.

Szerzők: dr. Szvetelszky Zsuzsanna és Kristóf Györgyi