Új módszerrel mérnék a közszolgák teljesítményét
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság szerint az eddigi rendszer nem volt megfelelő, mert nem a valós teljesítményt mérte.
A kormány álláspontja szerint nem volt megfelelő a köztisztviselők teljesítményét mérő korábbi rendszer, annak újragondolása szükséges - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság.
A rendszer nem a valós teljesítményt mérte; csak formális és torzított adatokat jelzett. A kormány ezért tartja szükségesnek a rendszer újragondolását - olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságának közleményben.
Az index.hu tegnap azt írta, előzetes bejelentés nélkül megszüntette a kormány a teljesítményértékelést a köztisztviselői körben; az ok a takarékoskodás lehet.
Még június 30-án jelent meg az a Magyar Közlöny, amelyben közzétették a kormány rendeletét az "egyes közszolgálati jogviszonnyal összefüggő kormányrendeletek módosításáról". A szabályozás hatályon kívül helyező rendelkezései közé, egy paragrafus egyetlen pontjába helyezték azt, hogy megszűnik a 2006-os kormányrendelet a teljesítményértékelési rendszerről - olvasható a portálon.
A teljesítményértékelési rendszer eltörléséről - mint írták - nem találtak semmiféle kormányzati tájékoztatást. Így hivatalosan azt sem lehet tudni, mi is indokolta a 2006-ban bevezetett, Szetey Gábor akkori személyügyi államtitkár nevéhez köthető rendszer megszüntetését.
A teljesítményértékelési rendszer úgy működött, hogy az év elején minden egyes köztisztviselő elé a felettese kitűzött valamilyen számszerűsíthető, munkavégzését mérő célt, majd az év végén ezt vetették össze a produktumával. Ennek alapján osztotta szét az éves jutalomkeretet az intézmény vezetője a köztisztviselő dolgozók között.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?