Vádat emeltek egy gyerekeket bántalmazó pedagógus ellen
Durva fegyelmezési módszerei miatt emelt vádat egy Veszprém megyei tanítónő ellen a Veszprémi Járási Ügyészség, miután a pedagógus több ízben bántalmazta a rá bízott gyermekeket.
A Veszprém Megyei Főügyészség közleményében az áll: az 56 éves elkövető több mint két évtizede dolgozott pedagógusként, és 2013 óta tanított a Veszprém megyei általános iskolában, ahol ismert volt a túlzott szigorúságáról. A tanítványaival szemben visszatérően durva, megalázó kifejezéseket használt, előfordult, hogy felrugdosta a gyerekek iskolatáskáit, földhöz vágta a füzeteiket.
Egy testvérpárral szemben, akik közül a fiú 2017-ben nyolcévesen, húga pedig 2019-ben hétévesen lett a tanítványa, szintén durva módszereket alkalmazott. A fiút egyszer úgy megütötte, hogy az a padba verte a fejét és vérezni kezdett a szája. A kislány értelmi képességeire hibás házi feladata miatt tett bántó kijelentéseket, előfordult, hogy büntetésből elvette a tízóraiját, egy rossz feladatmegoldás miatt pedig szinte az összes lapot kitépte a füzetéből. 2020 elején egy rossz feladatmegoldást követően homlokon ütötte a padban ülő gyermeket, aki a mögötte lévő padba verte a fejét.
A gyermekeket ezt követően másik iskolába íratták, ahol a problémáik megszűntek.
Az ügyészség a tanítónővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a bíróságnak, valamint indítványozta a tizennyolc év alattiak nevelésétől való eltiltását.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 2 hónapja
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?