Valós munkavállalói érdekképviseletet ígérnek az Autonómok új vezetői
Az utóbbi időben elmaradtak a munkavállalókat érintő fontos ügyekben az érdekegyeztetések, ezek visszaállításán is fáradozik az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének új vezetősége - mondta Székely Tamás, a szervezet új elnöke sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.
A munkavállalókat érintő fontos ügyek között említette a kormány által elhatározott 10 százalékos lakossági energiaár-csökkentést, amely véleménye szerint azzal jár, hogy a szolgáltatók a kieső bevételt a munkavállalóikon és a beruházásokon kompenzálják majd.
Az új elnök, aki Borsik Jánost váltotta ezen a poszton, beszélt arról is, hogy a szövetség tagjainak fontos a korkedvezményes nyugdíjak ügye, valamint az a törvénymódosítás, amely a közalkalmazottaknak megtiltja a nyugdíj és a fizetés együttes folyósítását. Ez utóbbi különösen az orvosokat és az ápolónőket érinti - jegyezte meg Székely Tamás.
Az új elnök kifogásolta azt, hogy a szakszervezetek kiszorultak az érdekegyeztetésből, de vissza akarnak kerülni a versenyszféra érdekegyeztető fórumaiba. Intézményes változás lesz az Autonómoknál az, hogy a társelnökök a maguk területeiről önállóan nyilatkozhatnak a jövőben.
Gulyás Attila társelnök - a tömegközlekedési dolgozók nevében - úgy nyilatkozott, hogy a programjukkal "tartják vissza" azokat a szakszervezeteket, amelyek korábban távozni akartak a szövetségből, ilyenek voltak például a mozdonyvezetők. A társelnök kifogásolta a mostani sztrájktörvényt, amely az elégséges szolgáltatásra vonatkozó szabályaival szinte lehetetlené teszi a sztrájkot. Módosításra szorul a Munka törvénykönyve, amelyet például a kormánnyal megállapodást kötött szakszervezeti szövetségek elfogadnak.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége csak akkor kötne megállapodást a kormánnyal, ha a munkavállalók érdekeit nem sértő, hosszabb távú gazdasági stratégia azt indokolná - mondta az MTI kérdésére válaszolva Székely Tamás.
A mostani diákmegmozdulásokról úgy vélekedett az új vezetőség, hogy a fiatalok példát mutatnak a munkavállalóknak, különösen abban, hogy a már az egyetemeken tanulók az utánuk jövőkért emelnek szót. A szolidaritás a legnagyobb érték ebben - mondta az elnök.
A diákok mozgalmának támogatásáról nincs szövetségi döntés, de várható, hogy az elnökség elé kerül az ügy, mivel az egyik tagszervezetük, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete "nagyon érintett" a tiltakozásban.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?