kapubanner for mobile

Varga: a munkából élők költségvetése a 2018-as büdzsé

A nemzetgazdasági miniszter a munkából élők költségvetésének nevezte a 2018-as büdzsét szerdán a parlamentben. Azt mondta, a jövő évi költségvetés minden magyar ember számára megteremti a lehetőségét annak, hogy ismét léphessen egyet előre a saját életében - írta az MTI.

Varga Mihály a 2018-as büdzséről szóló törvényjavaslat általános vitáját megnyitva azt mondta: a polgári kormány továbbra is elkötelezett a munkahelyteremtés ösztönzése, a családok európai viszonylatban is példaértékű támogatása, valamint Magyarország külső és belső biztonságának erősítése mellett.

Hozzátette: a jövő évi költségvetés, követve a korábbi évek fiskális politikáját, a kiszámíthatóság, a biztonság és a fejlődés értékein alapszik.

Közölte: a kedvező fiskális és a reálgazdasági folyamatoknak köszönhetően a költségvetés 2018-ra 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,4 százalékos hiánnyal számol, 3 százalékos infláció mellett. Folytatódik az államadósság GDP-arányos mérséklődése: az uniós módszertan szerinti adósságmutató 70,5 százalékra csökken, ami 1,5 százalékponttal lesz alacsonyabb a 2017. évinél.

A tárcavezető ismertetése szerint jövőre számos szakpolitikai területnek jut többletforrás, így oktatásra 81 milliárd forinttal, egészségügyre 102 milliárddal, nyugdíjakra, családtámogatásra, szociális területre 287 milliárddal, gazdaságfejlesztésre 205 milliárddal, míg rendvédelemre és a közbiztonság megerősítésére 83 milliárd forinttal több pénz jut, mint idén.

MTI
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek