Varga Mihály: a szakképzésben tanulóknak is járhat jövő tavasztól a diákhitel
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA szakképzéshez felvett diákhitel visszafizetésére a tanulmányok befejezése után tíz év áll rendelkezésre.
A Gazdasági Kabinet javaslatot fogalmazott meg a kormány részére annak érdekében, hogy a jövő tanév tavaszi félévében a szakképző intézmények tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszonyban résztvevők is élhessenek a diákhitel adta lehetőségekkel. A javaslat több mint 57 ezer felnőttoktatásban résztvevőnek és 220 ezer szakképzésben tanuló diáknak hozhat könnyebbséget - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t a kabinet csütörtöki ülését követően.
A pénzügyminiszter kifejtette: a járvány megelőzése mellett a kormány legfontosabb feladata a gazdaság újraindítása, a koronavírus miatt leginkább érintett ágazatok megsegítése, amellyel új munkahelyek teremthetők. Elmondta: a diákhitel szakképzésre való kiterjesztése a hazai gazdaság versenyképességét erősíti, ezzel egyidejűleg a munkavállalókat is támogatja abban, hogy a vállalkozások igényeinek megfelelően új, korszerű és piacképes szakmai tudást szerezhessenek.
A szabadon felhasználható képzési hitel akár havi 150 ezer forint is lehet. A szakképzéshez felvett diákhitel visszafizetésére a tanulmányok befejezése után tíz év áll rendelkezésre - tette hozzá a miniszter. A Gazdasági Kabinet mindemellett kiemelten kezeli a turisztikai fejlesztések ügyét, és mindent megtesz az ágazatot ért károk enyhítése érdekében. Varga Mihály elmondta: a testület a csütörtöki ülésén többek között a turistautak melletti szálláshelyek fejlesztéséről is tárgyalt. Ennek értelmében javasolja a kormánynak a nemzeti parkok és erdőgazdaságok területein található turistaszállások felújítására forrás biztosítását az idei költségvetésből.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek