kapubanner for mobile

Vége a vasúti sztrájknak: újra egyeztetnek

A gazdasági tárca szerint értelmetlen, a szakszervezet szerint átütő erejű volt a tegnapi kétórás vasúti sztrájk. A munkabeszüntetés egyik oka az volt, hogy a szaktárca 21 vasútvonal megszüntetését tervezi, ami legalább száz mozdonyvezető állását veszélyezteti. Lapinformáció szerint demonstrációra készülnek a Volán-társaságok dolgozói is.

Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ) ügyvezető alelnöke szerint a tegnapi sztrájk "átütő erejű és egységes" volt. A sztrájktörők száma elenyésző volt a mintegy 600-700 járathoz képest. A MÁV információi szerint a budapesti térségben mintegy 16 vonat közlekedett a sztrájk ideje alatt, mert néhány mozdonyvezető felvette a munkát hat óra után. A mozdonyvezetők többsége tehát csatlakozott a sztrájkhoz, így tegnap hat és nyolc óra között csupán néhány vonat indult el a budapesti pályaudvarokról - vidéken pedig szinte minden szerelvény az állomásokon töltötte ezt a két reggeli órát.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a munkabeszüntetést úgy értékelte közleményében: az utasok érdekeit az együttműködés és a szakmai egyeztetés szolgálja inkább.

A tervezett 21 vasútvonal megszüntetése becslések szerint legalább száz mozdonyvezető állását veszélyezteti, emellett egy olyan folyamat része, amely semmi jóval nem kecsegtet a kötött pályás közlekedés - és a többi dolgozó - jövőjét illetően.

A munkabeszüntetés másik okaként a MOSZ a gazdasági tárcával kötött júliusi megállapodásban rögzített határidők be nem tartását jelölte meg. Itt olyan jogszabály-tervezetek előkészítéséről van szó, amelyek nem csupán a dolgozókra, hanem az utasokra is komoly következményekkel járhatnak. A MÁV-on kívül ugyanis hazánkban vasúti teher- és személyszállítással több magáncég is foglalkozik, de rájuk nem vonatkoznak bizonyos előírások. Így például megeshet, hogy náluk a mozdonyvezető 36 órát is dolgozik egyfolytában vagy hogy fékpróba nélkül indul útnak egy szerelvény, s ez, könnyű belátni valós veszélyforrás. A másik, amitől tartanak, hogy jogosítványhonosítással lehetővé válik az, hogy román mozdonyvezetők hozzák Budapestig a nemzetközi szerelvényeket, ami további magyar munkavállalók elbocsátásához vezethet.

Demonstrálnak a Volánok is?

A Népszabadság információi szerint demonstrációra készülnek a Volán-társaságok dolgozói is. Dobi István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet Somogy megyei elnöke a lapnak elmondta: többéves probléma a Volán-társaságoknál, hogy a buszsofőrök nyugdíj-korkedvezményét járműtípusokhoz kötik, az ennek megváltoztatását célzó kérésüket azonban a szociális tárca három éve figyelmen kívül hagyja.

Ezért a 24 Volán-cég közül 23-nál "csak" demonstrálnak, a Kapos Volán dolgozói viszont kétórás munkabeszüntetést hirdettek október 30-ára.

Magyar Hírlap/Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek