kapubanner for mobile

Veszélyeztetheti a munkaerőhiány a húzóágazat versenyképességét

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Magyarországon a járműipar húzóágazat, amely az elmúlt években, köszönhetően a kormányzati támogatásoknak is, folyamatosan növekedett, a foglalkoztatásban egyre jelentősebb szerepe van. Ugyanakkor az oktatás hiányosságai és a munkaerőhiány miatt a terület versenyképessége is veszélybe kerülhet, írja a Portfolio.

images

A járműipar részesedése az elmúlt öt évben a teljes iparon belül 18-ról 30 százalékra emelkedett. A 2008-ban még csak 85 ezer főt foglalkoztató ágazat 2015-ben már közel 145 ezer fősre duzzadt.

Azonban a további fejlődés komoly gátja lehet, hogy nincs megfelelő utánpótlásképzés, és ezt az ágazatot is egyre nagyobb mértékben sújtja a munkaerőhiány. Miközben a területen folyamatos a technológiai fejlődés, ezekhez a kihívásokhoz alkalmazkodni tudó munkaerőt egyre nehezebb találni, derült ki a Portfolio Járműipar 2016-os konferenciáján.

Üres álláshelyek tekintetében Magyarország az élen lévők közt szerepel régiós összehasonlításban. A járműipar a környező országokban is dinamikusan fejlődött, bár legnagyobb arányú a bővülés Magyarországon volt. Így egyre erősebb az régióból érkező elszívó hatás is, hiszen a bérek akár Szlovákiában, de még inkább Csehországban jelentősen magasabbak. Míg Magyarországon az iparágban 1000 euró körül jártak a bérek, addig Szlovákiában 1200, de akár 1700 eurós fizetések is vannak. Így nagy a bérverseny, a hiány pedig már a versenyképességre is hatással lehet.

Portfolio
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek