kapubanner for mobile

Y és Z generációs motiváló eszköz

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az évek múlásával arányosan fiatalodik a munkavállalói generáció, ezáltal még nagyobb a HR-es szakemberek kihívása, nem csak a toborzás, de a megtartás terén is.

aycmAz Y és Z generáció elérésére és megtartására már rég nem elegendő a jó fizetés.
Több szakmai kutatás eredménye igazolta, hogy e generációknál, közel sem a magas munkabér és a biztonság az elsődleges szempont, amikor munkáltatót választanak.

Kialakult a „job hopper”, azaz a munkahelyről munkahelyre vándorló generáció. Az employer branding, éppen ezért már nem csak a multikra jellemző divatos kifejezés, hanem minden munkáltató által, szinte kötelezően kialakítandó terület. A marketing és humán erőforrás menedzsment házassága által, mi HR-esek szinte sales-ekké váltunk. Ezt a munkát, cseppet sem könnyíti meg a béren kívüli juttatások adóterheiben beálló változás.

Munkáltatói oldalról, jogos az a felvetés, hogy mi olyat adhatok a dolgozóimnak, ami nekem is megéri?

Modern környezetet, nyugiszobát, innovatív technikai eszközöket, irodai masszázst, home office lehetőséget, rugalmas időbeosztást… Ezek ugyan hatékony meggyőző eszköznek bizonyulnak a toborzás során, de rengeteg kiadást jelentenek, és egyáltalán nem garantálják a munkavállaló lojalitását. Arról nem is beszélve, hogy például a legtöbb munkakör esetében, nem tudjuk pontosan mérni a home office-ban töltött idő alatti hatékonyságot. Az irodai masszázs és a nyugiszoba pedig a nettó munkaidőből vesz el, tehát gyakorlatilag kétszeri kiadást jelent.

Erre nyújt kiváló megoldást az AYCM SportPass.

Egy multifunkcionális sportbérlet, amely rengeteg lehetőséget rejt magában.

Nézzük, hogy miért jó a munkavállaló szemszögéből?

aycm Milyen lehetőség van, amelynek tényleg minden munkavállaló örül? Lássuk be, nem sok. Egy jól összerakott csapatban sokféle ember megtalálható, így az igényeik is sokfélék. Van, aki keményen sportol és figyel az alakjára, másoknak az aktív pihenés helyett inkább a valódi relaxálás nyújt kikapcsolódást. Ezzel az egy SportPass-al, pedig annyiféle lehetőség (országszerte 700+ AYCM elfogadóhely) nyílik meg, amelyben mindenki talál kedvére valót, az év 365 napján. Kondi, úszás, jóga, pilates, stb., összesen több mint 100 féle mozgásforma megtalálható a palettán. Azokra is gondolt az All You Can Move, akik nem annyira sportosak: strand, darts, gokart, golf, bőven van alternatíva.

Ráadásul az AYCMplusz-nak köszönhetően, vásárlási kedvezményekben is részesülnek a Klubtagok. Nem véletlenül választotta már több, mint 1.200 munkáltató, és közel 50.000 munkavállaló az AYCM-et.

De miért éri ez meg a munkáltatónak?

aycm Azon túl, hogy a SportPass kiváló employer branding eszköz, a rendszeresen sportoló munkavállalók jobbkedvűek, kevésbé stresszesek, ezáltal sokkal jobban terhelhetőek, sőt még az is kiderült a humánpolitika.com kutatásából, hogy évente átlagosan 2 nappal kevesebbet töltenek betegállományban.

Persze felmerül a kérdés: mi garantálja, hogy használni is fogják a kártyát, ha vállaljuk a ráfordítást?

Erre kitűnő válasz a co-finanszírozás. Ez annyit jelent, hogy a kártya díjának egy részét a munkabérből tartjuk vissza, a másik részét pedig juttatásként adjuk. Ez igazi win-win helyzet, hiszen a dolgozó zsebét is égeti a lehetőség, ha neki is kiadást jelent, mégis ajándékként éli meg, hogy sokkal jobb áron juthatott a SportPass-hoz a munkáltatója által, mint mások. Arról nem is beszélve, hogy ha minden munkavállaló zsebében ott van a kártya, könnyen mondhatja a csapat vezetője, hogy pénteken kettőkor felállunk, és mindannyian kimegyünk a szomszédos sportlétesítménybe kikapcsolódni, vagy elmegyünk gokartozni, buborékfocizni netán lézerharcolni. Így szervezhetünk csapatépítést extra ráfordítás nélkül is.

Fontos azt is megjegyezni, hogy az AYCM minden adminisztrációs terhet igyekszik levenni a vállunkról. A dolgozói kommunikációt készre fogalmazva a rendelkezésünkre bocsájtják magyar és angol nyelven is, nekünk már csak továbbküldenünk szükséges. Az online felület GDPR kompatibilis, kezelése felhasználóbarát, és használatát oktatással, folyamatos háttértámogatással segítik. Adott esetben kitelepülést is vállalnak, ami azt jelenti, hogy kijönnek hozzánk, az irodába, az érdeklődők kérdéseit megválaszolják, ajándékokat adnak, megalapozzák a munkavállalók kedvét a SportPass használatához, illetve a bérlet kiváltása is lehetséges a helyszínen.

Így bátran mondhatom, hogy HR-esek, csak nyerhetünk vele 

Részletek, árak és csatlakozási lehetőségek a www.aycm.hu weboldalon találhatók vagy érdeklődhetünk az [email protected] címen is.


Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek