Lemondás

Coacként talán minket érint leginkább, hogy lemondják az előre megbeszélt időpontot velünk és ez leggyakrabban az utolsó pillanatban történik meg. Merem állítani, hogy többször mondanak le minket, mint a fogorvost, a fodrászt vagy

Coacként talán minket érint leginkább, hogy lemondják az előre megbeszélt időpontot velünk és ez leggyakrabban az utolsó pillanatban történik meg.

Merem állítani, hogy többször mondanak le minket, mint a fogorvost, a fodrászt vagy a személyi edzőt, pedig ő is coach. Nem jó érzés annak ellenére, hogy olyan gyakori, hogy coach vész forgatókönyvünkben és lélekben talán már fel is vagyunk rá készülve. Ennek ellenére nem lehet megszokni. Hisz minden egyes lehetséges ügyfél vagy várhatóan induló coaching folyamat lelkesedéssel tölt el minket. Új kihívás, új feladat és reményteli lehetőség, hogy másnak segítsünk, és magunknak pénzt keressünk, hogy megmutassuk, hogy értünk az emberekhez, szeretünk rájuk figyelni, őket céljaikban támogatni. És persze szomjazunk, hogy cserébe megbecsülést kapjunk, értékelve legyünk. Nagyon jó érzés kapni, megélni a bizalmat, hogy egy ügyfél minket választ, velünk akar dolgozni és annál nagyobb csalódottság, amikor egy sikeresnek ítélt nulladik találkozó után még sem lesz semmi belőle, nem jelentkezik az ügyfél és nem indul el a megtervezett coaching folyamat.

Ez nem az, amiről az előző blog cikkemben írtam, amikor valamilyen okból kifolyólag elbukik egy folyamatban lévő coaching. Itt arról írok, hogy milyen az, amikor el sem indul, habár úgy tűnt, nagyon úgy tűnt, hogy el fog, mert szinte már minden részletet megbeszéltük. Nem azt mondom, de akár, már szinte banki kölcsönt is felvehettünk volna a valószínűleg több hónapos coaching munkára és ebből remélt bevételre.

És még sem lesz belőle semmi. Ez tényleg nem a coach hibája hisz még esélye sem volt elszúrni. Amire itt gondolni lehet, hogy az ügyfélnek valahogy még sem volt kedvére, hogy coachingot kapjon hiába intézett mindent a HR-es; kigondolta, megszervezte, castingolta a coachokat az ügyfél még is ellenáll. De nem nyilvánosan csak valahogy mégis kibújik a coaching alól még mielőtt elindulna a folyamat.

Milyen okok lehetnek e mögött? Lehet, hogy a coaching hírnevével van a baj az adott vállalatnál, mert inkább büntetésnek éli meg az ügyfél, sem mint jutalmazásnak. Lehet, hogy az ügyfél nem igazán hiszi, hogy van neki fejlesztendő területe vagy felesleges időtöltésnek ítéli meg, mert neki nem fér bele valakivel órákat csak beszélgetni. De az is lehet és szerintem ez a leggyakoribb, hogy nem kész dolgozni magán az ügyfél, nem akar szembenézni mind azzal, amit a coaching felszínre hozhat. Hisz a coaching az munka, de nem annyira a coachnak, mint inkább az ügyfélnek. Olyan, mint a sport nehéz belefogni, de ha már benne vagyok akkor jó és utána még jobb. Nehéz ügyfélként elfogadnom, hogy most egy órán keresztül azzal a témával kell foglalkoznom, a körül kérdezget a coach – és könyörtelenül mondja, amit lát -, amivel a főnököm vagy a párom már régóta nyaggat és eddig még nagyon ügyesen sikerült a szőnyeg alá söpörnöm. Szóval inkább nem kell ez a coaching, semmi esetre nem most. Valahogy bújjunk ki alóla…  Pedig, amikor benne van az ügyfél akkor már jó, nagyon jó. Erről tanúskodik az a több tízezer ajánlás és elismerő gondolat, ami a coachok honlapján díszeleg világszerte és ami a coaching erejét nyugtázza.

De a mi ügyfelünk kibújik alóla.

Ilyenkor az ügyfél lemondja a coachot, lemondja a coachingot és egyben lemond a személyes vagy szakmai fejlődése eme nagy lehetőségéről.

Mi viszont sosem mondunk le az ügyfélről, mert bízunk benne, hogy belátja, hogy érte vagyunk türelemmel, figyelemmel, teli szívvel, segítőkészséggel és majd visszajön….., de most nagyon csalódottak vagyunk – és ezt sosem lehet megszokni.