Nem tudom megemészteni a december 6. estéjét, s a hóesés kapcsán kialakult közlekedési helyzetet. A gyakran szidott “fejlett” nyugaton ilyen közlekedési viszonyok kialakulása ugyan nem elképzelhetetlen, azonban tartós fennállása igen. S ha mégis gond történik, ott egyrészt sürgősen kiállnak a nyilvánosság elé, majd bejelentik többen lemondásukat azon vezetők közül, akiknek felelőssége lehet a megoldatlan probléma, azaz a tükörjég okozta tartós közlekedési nehézségek okán.

Hallottatok bárkit is nyilatkozni Magyarországon – legalább mentegetőzve – a káosz miatt?

Nem azzal van alapvetően gond, hogy leesik a hó, s ráfagy az útra. Azzal van probléma, hogy – bár a mentesítésre alkalmas eszközök állítólag rendelkezésre állnak, s fel van készülve ilyen helyzetre az érintett szervezet - ott is marad órákon keresztül. Azzal pedig még inkább, hogy egyetlen felelős vezető sem áll ki ilyenkor – legalább kísérletet téve – a magyarázásra (lásd felelős vezetői kommunikáció).

Hogy hol járt a főváros 66 speciális járműve, ha a hóeséstől számított 4-5 órán keresztül a legforgalmasabb főutakon élő ember nem látta őket? Nem tudom. Egy komplett városrész szinte megközelíthetetlen volt (XXII. kerület) késő estig, a 6-os és 7-es főút budapesti szakaszán este 10-ig élő ember nem látott a hókotrást és síkosságmentesítést végző speciális járműből egyet sem.

Persze a helyzet nem egyedi. S ismét a külső körülmények a hibásak. Ahogy a külső környezet (általában mások, sosem mi) az oka többnyire a bajnak idehaza, legyen az akár országos, akár vállalati, akár családi, akár egyéni probléma… Mi is a válság oka valójában? Más, mások?

Vagy csak nem vagyunk képesek felelősséget vállalni? Vezetőként sem? Akármilyen székben is ülünk?

Szerencsés vagyok. Olyan vezetőkkel dolgozom coachként, akik megpróbálják felvállalni a felelősséget. Akik magukban is keresik az okokat. Nem csak a külső körülményeket hibáztatják. S változtatni is akarnak.