Szituáció vagy szimuláció a nyelvórán?

Minden fórumon szó esik róla, sőt, mondhatnánk, már a csapból is az folyik, hogy milyen fontos a beszédkészség minél hatékonyabb fejlesztése a nyelvórákon. Nem meglepő, hiszen a nyelvtanulóknak az okozza a legnagyobb nehézséget, h

Minden fórumon szó esik róla, sőt, mondhatnánk, már a csapból is az folyik, hogy milyen fontos a beszédkészség minél hatékonyabb fejlesztése a nyelvórákon. Nem meglepő, hiszen a nyelvtanulóknak az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy meg merjenek szólalni.
A legjobb eredményeket a bátor megszólalás felszínre hozásában a szituációs, szimulációs játékok hozzák. A szituációk, vagy szimulációk mintegy átmenetet képeznek a valóság, és a nyelvóra steril, mesterséges környezete között. A résztvevők a nyelvóra adta, még biztonságos közegben, mégis valódi élethelyzetet imitálnak. Nos, akkor szituáció, vagy szimuláció? Mi is a különbség közöttük?

A szituáció nem más, mint egy, a valós életből vett élethelyzet eljátszása, amikor a nyelvet tanulók szerepkártyákat kapnak, vagyis valaki más bőrébe kell bújniuk. A szimuláció esetén ezzel szemben mindenki önmagát játssza. Vajon melyik célravezetőbb?

Nincs jó és rossz válasz, ez is, mint minden más, a csoport összetételétől, a csoporttagok személyiségétől függ. Vannak, akik szívesebben vesznek részt szimulációban, hiszen a saját munkaterületükön szakértőnek érezhetik magukat, és így könnyebben, magabiztosabban beszélnek egy ismerős téma kapcsán.

Mások viszont éppen azt találják könnyebbnek, hogy ha szerepet kell játszaniuk, különösen, amikor közvetlen munkatársaikkal ülnek egy csoportban: így nem kell attól tartaniuk, hogy esetleg tévednek, és ez rossz színben tünteti fel őket kollégáik előtt.

A tanár felelőssége, hogy felismerve az egyes emberek személyiség jellemzőit, a megfelelő módszert válassza. A témaválasztás igazán egyszerű: kérdezzük meg a nyelvtanulókat! Hiszen a nyelvtanfolyam során alapvető, hogy állandó kommunikáció legyen a tanár és a nyelvtanulók között.

S hogy hogyan teremthetjük meg a kívánt beszédhelyzetet? Miért is ne várhatnánk a csoportot meetinget szimulálva, amikor is kollégákként üdvözöljük őket a terembe lépve és a meeting napirendi pontjai várja őket az asztalon.

Ha pedig mindezt szituációnak szánjuk, ugyancsak már a terembe lépve átadjuk „névkártyáikat” feltüntetve rajta a képzeletbeli cégnél betöltött képzeletbeli munkakörüket és pozíciójukat. Mindössze annyi a tanár dolga, hogy előkészítse a párbeszédet háttér információkkal, és kibontakozhat a parázs vita!

Az első „sokk” után könnyedén belehelyezkednek a szituációba, hiszen ki ne szeretne játszani? Az erre fordított idő sosem lehet elég, a játék és tapasztalati tanulás észrevétlenül beépítik a hasznos panel mondatokat, kifejezéseket a memóriába. El lehet felejteni a tankönyvlapozgatásból és a szavak magolásából adódó, régről hozott negatív érzeteket és önbizalomhiányt az idegen nyelvű megszólalásokban.

Illés Csilla, Juventus Képzési Központ