Életközepi "újra tervezés"

Amikor 6-7 évesen iskolások lettünk, a szüleink és az egész felnőtt ismeretségi kör velünk kapcsolatos érdeklődésének központjába a tanulmányi eredményeink és a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdése került. Abból, hogy melyi

Amikor 6-7 évesen iskolások lettünk, a szüleink és az egész felnőtt ismeretségi kör velünk kapcsolatos érdeklődésének központjába a tanulmányi eredményeink és a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdése került. Abból, hogy melyik tantárgyból, milyen jegyeink vannak, ők próbálták megjósolni, hogy milyen jövő vár ránk a nagybetűs ÉLET-ben. A „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdéssel, pedig minket késztettek arra, hogy elképzeljük magunkat úgy  20 év múlva amit, autót szerelünk, boltban dolgozunk, fodrászok vagyunk, vagy éppen gyerekeket tanítunk / gyógyítunk.

Amikor úgy döntöttünk, hogy gyerme(ke)ket vállalunk, akkor pedig tudtuk, hogy minimum 20 éves programot vállaltunk. Sejtettük, hogy sok nehézséggel meg kell birkóznunk, de elképzeltük az együttlétek sok-sok örömét is, ahogy kisgyerekkorban együtt játszunk, iskoláskorban együtt tanulunk, sportolunk és ahogy felnőtt gyerekeinkkel együtt beszéljük meg az életünk kisebb - nagyobb dolgait.

Kérdés viszont, hogy 40-es éveinkben is el tudjuk-e kötelezni magunk bármi iránt, ami esetleg akár 20 évre szól. Egyáltalán el tudjuk-e képzelni a magunk életét mondjuk 2035-ben, méghozzá pozitív kontextusban? Vagyis úgy, hogy igazán élvezetes, valóban értékes és nyilvánvalóan értelmes életet élünk! Hiszen a pozitív jövőkép egészen másként hat ránk, és ezáltal más életet tesz lehetővé, mint a negatív jövőkép, vagy az, ha egyáltalán nincs jövőképünk.

Az életközepi válság egyik jellemzője, hogy megszűnik az addigi pozitív jövőkép és vagy sokáig nem születik új (bizonytalanság, frusztráltság), vagy csak negatív jövőkép víziója sejlik fel (végleg egyedül maradás aggodalma, öregedés félelme, betegségek fájdalma).

„Az emberélet útjának felén egy nagy sötét erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém. Ó szörnyű elbeszélni mi van ottan, s milyen e sűrű, kusza, vad vadon”

(Dante: Isteni színjáték)

Könnyebb az „igaz utat” meglelni, ha tudjuk, hogy voltunk már (és még leszünk is) hasonló élethelyzetben.

Manapság köztudottnak tekinthető, hogy kb. 7 évente jelentős változások állnak be életünkben. A harmadik hétéves ciklus végén, úgy 21 évente, viszont átfogó változások következnek be, vagy azért mert "úgy hozza az Élet" vagy, mert mi kerülünk kényszerű döntési helyzet(ek)be. Ezek a változási periódusok felismerhetően szakaszolják életünket.

0 – 21 gyermek- és ifjúkor

21 – 42 fiatal felnőttkor

42 – 63 tapasztalt felnőttkor

63 – 84 idős felnőttkor

84 – 105 öreg- és aggkor

105 – 126 matuzsálemi kor

/ A tudomány Jeanne Calment francia nőt tartja a világon a leghosszabb életűnek, aki bizonyítottan 122 évig élt (1997-ben halt meg). Élete, azon kívül, hogy szülei is hosszú életűek voltak (anyja 86, apja 94) átlagosnak tekinthető, és még dohányzott is! http://en.wikipedia.org/wiki/Jeanne_Calment /

Ezek a szakaszok ilyen formában nem lettek volna értelmezhetők 100 évvel ezelőtt, amikor az átlag életkor ép hogy csak meghaladta a 40 évet Magyarországon.

A születéskor várható élettartam változása Magyarországon 1900 és 2009 között

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%BClet%C3%A9skor_v%C3%A1rhat%C3%B3_%C3%A9lettartam

De talán már 30 év múlva sem lesz érvényes, amikor a teljes géntérképre épülő megelőzés és gyógyászat 100 év fölé viszi az aktív átlagéletkort. /Az USA-ban a múlt század közepe óta tartják számon a 100 éven felülieket, és az ő számuk minden évben átlag 7 százalékkal nő!/

Ez a mai korra értelmezhető szakaszolás azt mutatja nekünk, hogy például a fiatal felnőtté válás hasonló volumenű, bár nem hasonló típusú változásokat hoz a mai huszonévesek életében (kapunyitási pánik), és hogy egy – két ilyen életszakasz határral még mindenki számolhat későbbi élete során.

Ezért számítsuk rájuk, készüljünk rájuk, és gyorsan tegyük meg az "újra tervezést" a következő 20 évre.