Ezek mind egós pasik… Bírni fog velük?

Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy milyen hátrányt szenvednek a nők a munkában. Nagyon jó összefoglaló, bár azzal az állításával, hogy ezeket „nem lehet hatékonyan kezelni”, nem teljesen értek egyet. A tapasztalatom az, hogy e

Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy milyen hátrányt szenvednek a nők a munkában. Nagyon jó összefoglaló, bár azzal az állításával, hogy ezeket „nem lehet hatékonyan kezelni”, nem teljesen értek egyet. A tapasztalatom az, hogy ezeket igenis lehet kezelni. Bár tény, hogy nem könnyű.

Nézzük hogyan!

A hátrányos megkülönböztetés egyik gyakori formája, hogy a nők kompetenciáját megkérdőjelezik. Velem is történt már ilyen. Egyszer egy cég férfi HR vezetőjével tárgyaltam, több coaching folyamat elindításáról. Sokat kérdezett, - a szokásosnál többet - arról, hogyan dolgozom. Érződött rajta némi bizonytalanság. Már éppen azon gondolkoztam, hogy rákérdezek, amikor azt mondta: „Éva, ezek mind nagyon egós pasik.” Rövid hatásszünetet tartott, közben fürkészően nézett rám. Úgy döntöttem, ennyiből nem akarom érteni, mire gondol. Legalább mondja ki. Kérdő tekintetemre reagálva, kissé zavartan, meg is tette: „Bírni fog velük?”.  Férfi coach kollégáim még soha nem számoltak be arról, hogy hasonló kérdést kaptak volna. Mondjuk olyat, hogy „Attila, a leendő ügyfelei nagyon hisztis csajok, bírni fog velük?”

Mit tehetek ebben a helyzetben? Több lehetséges forgatókönyv is van.

Az egyik, hogy elkezdek „magyarázkodni”, és bizonygatni, hogy milyen széleskörű módszertani repertoárral rendelkezem, hogy 15 év alatt mennyi tapasztalatot szereztem és milyen sok eredményes coaching folyamat van már mögöttem, köztük sok férfi ügyféllel. Ilyenkor egyébként az történik, hogy a bennem szunnyadó kislány erőre kap, és lefelé biggyedő szájjal makacsul bizonygatja, hogy tessék kérem elhinni, hogy én készültem, tudom a leckét... Ha ez van belül, az sajnos átsugárzik az hozzáállásomon és senkit sem fogok meggyőzni arról, hogy értek a szakmámhoz…

Egy másik lehetséges variáció, ha felháborodok és vad feministaként lecsapok a diszkrimináció eme szép példájára. Ez sem tűnik célravezetőnek.

A harmadik opció, hogy felvetem neki, ez nem azon múlik, hogy ők férfiak – ráadásul „egósak” -  én meg nő vagyok. A coachingban inkább az okoz gondot, ha valamiért nem tudunk egymásra hangolódni, nem alakul ki a bizalom. Ez pedig túlmutat a nemeken, két férfi vagy két nő között is bármikor előfordulhat. Inkább személyiség, működési mód kérdése. Gondoljunk csak a Meryl Streep által zseniálisan megformált Miranda Pristley-re, az Ördög Pradat visel ikonikus női vezetőjére. Őt például nem lenne egyszerű coacholni...

A három lehetséges forgatókönyv közül az utolsó tűnt a legjobbnak. Tehát nem mentem bele a játszmába, egyikbe se.

Ügyfeleimtől is rendszeresen hallom, hogy hasonló helyzetekbe keverednek, csak kevésbé nyíltan. Tipikus példa, hogy készítenek egy prezentációt, és a férfi munkatársak visszadobják, nem tartják hitelesnek az adatokat, eredményeket, nem tartják megalapozottnak a javaslatokat. Sok ügyfelem erre úgy reagál, hogy még „javítgat” rajta, próbál szakmailag bizonyítani. A kislány, ugye. Csinálja a szorgalmi feladatokat, hátha megdicsérik a végén. A helyzet az, hogy attól sajnos nem fog változni semmi, ha magunkban puffogunk, de azért átdolgozzuk a prezit. Ezen csak úgy tudunk segíteni, ha felszínre hozzuk a problémát. Az előfeltételezések, a hátrányos megkülönböztetés jó része ugyanis valóban „alattomos”, mondhatni fű alatt történik. Az ellenszer tehát az, ha nyíltan beszélünk róla, és rávilágítunk arra, hogy a teljesítmény, a szakmai kompetencia számít, ami független a nemektől. Azt tapasztalom, hogy ez segít. Nyílt kommunikációval többnyire lehet változtatni az ilyen helyzeteken.

És itt felvetődik egy újabb kérdés, az említett cikk első pontja. „Ha egy nő asszertív, akkor azt gyakran agresszívnak minősítik”. Akkor hogy is van ez? Mondjuk,vagy  ne mondjuk? És ha igen, mit és hogyan? Erről lesz szó legközelebb…