Mi viszi el az energiáidat vezetőként?
Nemrég egy vezetői szemináriumon az egyik hallgatóm azt kérdezte, mik azok a vezetői „hibák”, amik felemésztik a lelki energiáinkat. Természetesen sokféle választ lehet adni erre, de én egyértelműen a játszmák mellé teszem le a
Nemrég egy vezetői szemináriumon az egyik hallgatóm azt kérdezte, mik azok a vezetői „hibák”, amik felemésztik a lelki energiáinkat. Természetesen sokféle választ lehet erre adni, de én egyértelműen a játszmák mellett teszem le a voksomat. A Berne-féle játszmákra gondolok, melyek során belemegyünk egy olyan interakcióba – mindegy, hogy beosztottal, felettessel vagy azonos szinten lévő munkatárssal –, ahol kilépünk a felnőtt énünkből és átmegyünk szülői vagy gyermeki tudatállapotba. Akár „magunktól” idézzük elő a játszmát, akár bevonódunk valaki máséba, ezek a helyzetek mindenképp érzelmi terheket rónak ránk – teljesen feleslegesen -, ráadásul a munka vagy egy adott problémamegoldás szempontjából teljesen improduktívak is. A kiegészítő játszmák meddő vitát, parttalan kommunikációs helyzeteket eredményeznek, amiknek igazából nincs megoldásuk. Illetve van, ki kell lépni belőlük... Lássunk egy példát.
Volt már olyan munkatársad, akivel mindig történt valami, ami miatt nem tudott koncentrálni, teljesíteni? Ilyen persze bármikor, bárkivel előfordulhat, de van olyan ember, akivel MINDIG történik valami önhibáján kívüli dolog… Ő a "szegény én", akire mindig tekintettel kell lenni valamiért. Vagy beteg, vagy problémái vannak, vagy a körülmények összejátszanak ellene, de az is lehet, hogy a kollégák… Nem vállal felelősséget, kibújik a feladat alól – nem nyíltan, hanem kifogásokat, ürügyeket keres, halogat, aztán másra hárítja a felelősséget, ő nem tehet semmiről, de a kollégák, a körülmények, a hivatalok, bárki más viszont annál inkább. Jellemző a „szegény” kollégára, hogy mindig áldozatnak tünteti fel magát, aki nem kap segítséget és/vagy információt, akinek mindig keresztbe tesznek, akit alaptalanul „mószerolnak”… Számonkérésnél pedig mindezeket érzelmi „zsarolásként” ráborítja a főnökére. Vagy a Hr-esre. Vagyis Rád.
És ha Te bevonódsz a játszmába – gondoskodó szülőként – akkor megoldod helyette a feladatokat. Könnyítesz a "terhein", átveszed tőle a felelősséget. Esetleg szétosztod az elmaradt feladatokat a munkatársak között (vagy elvégzed Te magad), miközben újra és újra meghallgatod, „vígasztalod”, tanácsokkal segíted, próbálod őt erősíteni lélekben, teljes figyelmedet és megértésedet neki adod, sajnálod és próbálsz rá tekintettel lenni. A gyámoltalan, védelemre szoruló gyermek (a köznyelvben „energiavámpír”-ként fut) és a gondoskodó szülő játszmája tehát rögzül, soha nem lesz vége, csak ha kiszállsz belőle. Tudatosan.
Mi a gond ezzel a játszmával? Rengeteg idődet és energiádat emészti fel. A feladat meg nem halad, a határidők csúsznak. A többi munkatárs terhei egyre nőnek, a feszültségről nem is szólva, ami a „kivételezés” miatt alakul ki. A csoportod tehát bomlik. A „szegény” kolléga pedig egyre erősebb a szerepében, egyre több energiát és figyelmet követel mindenkitől. Ráadásul ez a játszma, a „szegény én” szerep valójában neki magának sem jó, hiszen nem ébred rá, hogy a saját életéért, a munkájáért csakis ő a felelős. Marad továbbra is gyermek, lélekben és persze viselkedésben.
Mit tehetsz vezetőként a "szegény én"-nel? Nos, nem mész bele a játszmába, ellenállsz a kísértésnek, hogy gondoskodj "szegényről". Maradj felnőtt és kommunikálj is úgy az adott kollégával! Ne lásd őt szegénynek, úgy bánj vele, ahogy egy érett, felnőtt emberrel lehet és kell is. Add vissza neki a felelősséget, önmagáért, a feladataiért és a munkakapcsolataiért.
Nagyon fontosnak tartom, hogy kiemeljük a vezető szerepét és felelősségét ebben. Pontosabban: annak a korlátait. Egy vezető azért felelős, hogy felismerje a játszmát és „kezelje”, vagyis kilépjen belőle. Az attitűdje révén oldja meg a helyzetet, nem pedig magyarázatokkal, "terápiás" beszélgetésekkel. Az ugyanis már nem a vezető dolga, hogy a "szegény én" kolléga felismerje a játszmáját és belássa, hogy ő gyermeki én-állapotban, áldozat szerepben tartja saját magát. Az már nem a vezető dolga, hogy megértesse az adott munkatárssal a játszmájának a lényegét. Ha így tesz a vezető, akkor ezzel újra bevonódik ugyanabba a játszmába. Vigyázni kell, könnyen bele lehet sétálni ebbe a pszichológiai csapdába. Te a vezetője vagy, nem a szülője és nem is a segítője.
Ha tehát játszmát észlelsz a csoporton belül – vagy akár azt, hogy elszivárognak a lelki energiáid, mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni, aki segít kilépni a szülő – gyermek interakcióból. Hívhatsz coachot, aki Téged támogat, szervezhetsz group coachingot a csapatnak, aminek a „szegény én” is résztvevője. Az a lényeg, hogy mindenki a saját megoldását találja meg ebben a helyzetben.
Ha szeretnél mélyebben foglalkozni a tipikus női és vezetői játszmákkal, gyere el a Női VezetőKépzés legközelebbi minikurzus június 28-án.
Információ és jelentkezés:
Pályafutásomat nyelvtanárként kezdtem, egy multinacionális cégnél tanítottam a vezetőknek franciát, értekezletekre, tárgyalásokra, prezentációkra készítettem fel őket. Egy idő után azt vettem észre, hogy szívesen osztják meg velem gondolataikat, kétségeiket, egyre többször kérnek tanácsot vezetői munkájukkal vagy akár kollégáikkal kapcsolatban is. Mivel már gyermekkoromtól kezdve érdekelt az ember, a lélek működése, szívesen voltam partnerük ezekben a beszélgetésekben. Értettem, éreztem az igényüket, hogy megbeszéljék valakivel ezeket a témákat, egy olyan emberrel, aki kicsit kívülálló, hiszen nem a szervezet része, és képes új szempontot mutatni. További tanulmányaim tehát a vezetésfejlesztésre irányultak. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara után humán tudományokat tanultam, később tréning módszereket, majd Párizsban és Budapesten coachingot. Elmélyültem a rendszerszemléletű pszichológiában, különösen a Gestalt irányzatban, foglalkoztam a Jungi személyiségtipológiával. Kezdetben soft skills és vezetői tréningeket tartottam, 2006 óta egyéni és csoportos coachingot. Valójában azt érzem hivatásomnak, hogy támogassam az embereket abban, hogy azok legyenek, akik lenni szeretnének. A munkájukban, a szakmai kiteljesedésükben. Trénerként és coachként abban támogatom az ügyfeleimet és a hallgatóimat, hogy a legjobb képességeiket felszínre hozzák, és azokat tudatosan használják konfliktusaik és elakadásaik megoldásában, céljaik elérésében. Abban segítek a vezetőknek, hogy szembenézzenek belső világukkal, vállalják önmagukat, felismerjék, tudatosítsák és megéljék értékeiket, elengedjék félelmeiket, bízzanak magukban, és a munkatársaikban. Egyszóval, hogy hiteles vezetők lehessenek.
