Miért nem válaszol a Feleség és miért kiabál az Anya?
Hogy miért hoztam be éppen ezt a példát? Azért, mert a hierarchikus viszonyok nagyon gyakran hívják be a játszmákat. Sokszor a vezetők felé ugyanolyan némák vagyunk, mint a példánkban a Feleség, hogy aztán a kollégákon vagy a beosz
Ünnepek előtt vásárolni voltam egy hipermarketben, és a sorok között bolyongva minduntalan összeakadtam egy családdal. Apa, Anya, tíz év körüli Gyerek. Anya szorgalmasan vásárolt, hol az alsó polc előtt guggolva matekozott, aránypárokat állított fel az ár-tömeg alapján, hol pedig a karton vizet, tejet emelgette. Apa folyamatosan puffogott, hogy mire jó ez az egész húsvét, megint el kell költeni egy kalap pénzt a semmire, de eközben egy pillanatra sem segített Anyának. Aztán hallottam, amint Apa oktatta Anyát a helyes pakolásról, a kocsi mellől, zsebre dugott kézzel. Anya továbbra sem mondott semmit. Később Apa, szemlét tartva a kocsi tartalma fölött, számonkérte Anyát, miből mennyit tett bele. Anya továbbra sem válaszolt, néha hallatszott csak egy-két vezényszó, amivel a Gyereket koordinálta.
A pénztárnál mögéjük kerültem, Apa még mindig mondta a magáét, Anya meg még mindig nem szólt semmit. De miért?! Amíg ezen töprengtem, haladt a sor, ők előre kerültek, készültek kipakolni a szalagra. Eközben megnyílt a szomszédos pénztár, én pedig átálltam oda. Épp raktam volna a vásárfiát a szalagra, amikoris Anya fúriaként elém vetette magát, és torkaszakadtából elkezdett üvölteni. VELEM! 'Mit képzelek?! Nem vagyok tekintettel másokra, beelőzöm Őt, mikor Ő gyerekkel van!' Hirtelen elakadt a szavam. Aztán, bevallom, nekiálltam szabadkozni egy sort: eszembe se jutott, hogy át akarnának menni a másik pénztárhoz, hiszen éppen ők következtek. „Maga csak ne higgyen semmit!” – ripakodott rám. „Meg kellett volna kérdeznie! Oda kellene figyelni másokra!”. Itt azért már észbe kaptam, hogy ez nem a sorban állásról szól. Kirobbant a feszültség, amit Apa folyamatos monológja és az Ő hallgatása-elfojtása okozott. Figyelmet követelt, amit Apától nem kapott meg. Neki nem merte szóvá tenni, de egy idegennek simán. Miután felismertem, hogy itt bizony egy játszmába pottyantam, csak annyit kértem, hogy ne kiabáljon, ha valami gondja van, akkor azt normál hangnemben, felnőttként is meg tudjuk beszélni. Nem tudtuk, kiabált tovább. Előre engedtem, elhallgatott, remegő kézzel, de önelégült arccal pakolt a szalagra. Számomra a dolognak nem volt akkora jelentősége, ezért úgy gondoltam, ezt a csatát inkább nem vívom meg. Nem kell minden szembejövőt „megcoacholni”…
Viszont érdekes a játszma a működése. Adva van 2+1 felnőtt (Apa, Anya, Én), és egy Gyerek – életkor szerint legalábbis ez a felállás. A tranzakcióanalízis szerint viszont már közel sem így néz ki a dolog. Mindenki – igen, egy pillanatra én is - kilépett a felnőtt szerepből, Apa és Anya interakciója már rég átalakult kiegészítő játszmába. A Feleség átment gyermeki én-állapotba, vélhetően azért, mert gyermekkorában az apja ugyanígy viselkedhetett vele, mint most a férje. Vagyis kritikus szülőként. Anya emiatt olyan gyerek lett, aki otthon szófogadó, de az iskolában fellázad, és azzal vezeti le a feszültségét, hogy 
nekimegy az osztálytársainak, vagy ott vagánykodik, ahol nincs következménye. Mint most velem, hiszen úgysem lát többet. Az addigi viselkedése alapján a Férj pedig a kritikus szülői én-állapotba lépett, gondolom ezt látta otthon mintaként. Férj és Feleségből szülő – gyerek viszony lett. Ez eddig világos. Ott van a családban a Gyerek. Vele szemben az anya milyen játszmába kezd? A Gyerek szerep már foglalt, de Anyaként kritikus szülő simán lehet, arra mintája is van, és Apával ebben legalább egyetértenek. Ez is világos. De vajon miért kezdett el üvölteni velem? Milyen én-állapotot vett fel? Nos, a kritikus szülőit. Aki meg akar nevelni mindenkit, és megbüntetni az első szembejövőt az őt ért sérelmek miatt, hiszen gyermekként nem kapott elég figyelmet és elismerést. Ezt a nyomógombját Apa egész vásárlás alatt nyomogatta, de ő - Gyermekként a hierarchia miatt - nem szólhatott vissza, nem követelhetett magának figyelmet. Kritikus szülőként azonban már megteheti. Felnőttként is megtehetné egyébként, de arra valószínűleg a családban nem nagyon látott mintát.
Hogy miért hoztam be éppen ezt a példát? Azért, mert a hierarchikus viszonyok nagyon gyakran hívják be a játszmákat. Sokszor a vezetők felé ugyanolyan némák vagyunk, mint a példánkban a Feleség, hogy aztán a kollégákon vagy a beosztottakon töltsük ki az ebből származó feszültséget. A főnök gyakran lesz kritikus szülő, akivel szemben a beosztott szófogadó gyerek lesz, aki aztán belépve egy másik irodába, máris kritikus szülő lehet, ha a kollégája állított egyet a klímakapcsolón. Szóval, a címben szereplő kérdést akár úgy is fel lehetne tenni, hogy „miért nem beszél a beosztott és miért szúr le a főnök?”
A felnőtt kommunikációban elismerjük egymást teljes értékű emberként, és a viselkedésünk is ezt tükrözi. Nyílt, őszinte, kétirányú kommunikáció ez. Máskülönben játszma van. Vezetőként – is – nagyon könnyű ebbe bevonódni, érdemes tehát foglalkozni vele. Más típusú játszmák is vannak, fogunk még erről beszélni később. De ha többet szeretnél tudni a témáról, gyere el a Női Vezető Képzés programjára, ahol Antal Sándor TA tréner segít neked ebben.
Pályafutásomat nyelvtanárként kezdtem, egy multinacionális cégnél tanítottam a vezetőknek franciát, értekezletekre, tárgyalásokra, prezentációkra készítettem fel őket. Egy idő után azt vettem észre, hogy szívesen osztják meg velem gondolataikat, kétségeiket, egyre többször kérnek tanácsot vezetői munkájukkal vagy akár kollégáikkal kapcsolatban is. Mivel már gyermekkoromtól kezdve érdekelt az ember, a lélek működése, szívesen voltam partnerük ezekben a beszélgetésekben. Értettem, éreztem az igényüket, hogy megbeszéljék valakivel ezeket a témákat, egy olyan emberrel, aki kicsit kívülálló, hiszen nem a szervezet része, és képes új szempontot mutatni. További tanulmányaim tehát a vezetésfejlesztésre irányultak. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara után humán tudományokat tanultam, később tréning módszereket, majd Párizsban és Budapesten coachingot. Elmélyültem a rendszerszemléletű pszichológiában, különösen a Gestalt irányzatban, foglalkoztam a Jungi személyiségtipológiával. Kezdetben soft skills és vezetői tréningeket tartottam, 2006 óta egyéni és csoportos coachingot. Valójában azt érzem hivatásomnak, hogy támogassam az embereket abban, hogy azok legyenek, akik lenni szeretnének. A munkájukban, a szakmai kiteljesedésükben. Trénerként és coachként abban támogatom az ügyfeleimet és a hallgatóimat, hogy a legjobb képességeiket felszínre hozzák, és azokat tudatosan használják konfliktusaik és elakadásaik megoldásában, céljaik elérésében. Abban segítek a vezetőknek, hogy szembenézzenek belső világukkal, vállalják önmagukat, felismerjék, tudatosítsák és megéljék értékeiket, elengedjék félelmeiket, bízzanak magukban, és a munkatársaikban. Egyszóval, hogy hiteles vezetők lehessenek.
