logo
  • Blogfolyam
  • HR Blogok
  • Szerzők
  • HRPortal.hu
logo
  • Blogfolyam
  • HR Blogok
  • Archívum
mobile logo
  • Blogfolyam
  • HR Blogok
  • Szerzők
  • HRPortal.hu
publikálva: 2017.12.02 - 8 éve
workingdead

Kevés a pincér és nem beszél mindegyik magyarul a Kazinczy utcában

Érdemes volna a munkához szükséges magyar nyelvet megtanítani a Magyarországon dolgozó vendégmunkásoknak, ahogy az építőiparban, úgy a vendéglátásban is. 50-100 magyar szó bele kell, hogy férjen, még a Kazinczy utcában is.

Előfordult már veled, hogy nem tudtál magyarul rendelni Budapesten, pedig teljesen józan voltál? Ősszel éjszaka jártunk így a barátaimmal a hetedik kerületi bulinegyedben, a Kazinczy utcai Restaurante Fuego grillcsirkésnél. A pincér odajött, és amikor rendelni kezdtünk, szólt, hogy csak angolul fog menni. Nem gond, megtörtént, olyan egyszerű az étlap és itallap, a pincéren úgy láttuk, hogy mindent ért, hiszen felvette a rendelést. Aztán amikor elment mellettünk párszor, látszott rajta a bizonytalanság, eltelt 10 perc és nem történt semmi.

Közben szivárogtak ki-be a vendégek, max. félig volt a hely. Csak külföldieket láttam, akik ugyanolyan sokat vártak, mint mi, mert minimum kétszer, de inkább háromszor kevesebb volt a pincér az elvárhatónál. Mi lehet itt, ha teltházuk van? Aztán odajött hozzánk egy pincérlány, és újból felvette a rendelést, ezúttal magyarul. 20-30 perc után megkaptuk a grillcsirkét, elrágtuk a nyúlós csirkét, megittuk a szénsavszegény sört, és minden harag, migránsozás nélkül, őszintén csodálkozva egyetértettünk abban, hogy érdemes volna a munkához szükséges magyar nyelvet megtanítani a Magyarországon dolgozó vendégmunkásoknak, ahogy az építőiparban, úgy a vendéglátásban is. 50-100 magyar szó bele kell, hogy férjen, még a Kazinczy utcában is.

Címkék:
workingdead

A szerző összes bejegyzése
Bejegyzések, amik még érdekelhetnek
2026-02-25 10:59:23
Van saját üvöltő sziklád?...
2026-02-20 12:37:15
A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen?
2026-02-19 13:07:30
A fókusz rejtett költsége: hol folyik el a pénz és energia a mindennapokban?
Working Dead

A working dead a HRPortal blogja.

A blog összes bejegyzése
Hirdetés
A szerkesztő ajánlja
  • 2024-04-02 16:03:10 | Kaló István

    Informatikusok Magyarországon: Alkalmazott vagy Vállalkozó? - Fókuszban az IT Contracting

Cimkefelhő
hr coaching álláskeresés karrier e-learning vezetés motiváció munkavállaló állásinterjú vezető munkáltató toborzas Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda állás elearning Munka Törvénykönyve Scotwork tárgyalás önéletrajz tárgyalástechnika stressz képzés munka coach Linkedin Dr. Kocsis Ildikó felmondás vezetőfejlesztés scotwork kiválasztás szervezetfejlesztés tippek változás érthető jog tanulás önismeret szabadság online tanulás profitárgyaló siker tárgyalásikészség-fejlesztás
Widget Image

Főszerkesztő: Karácsony Zoltán

E-mail : zoltan.karacsony kukac hrportal.hu

Felelős kiadó: Markovics András

A HR Blog.hu kiadója a HR Portal.hu

A szerkesztőség címe: 1135 Budapest, Petneházy u. 55. I./7.

Telefon: +36 (1) 781 75 96

Gépház

Blogger bejelentkezés

Blogger regisztráció

Adatvédelem

Kiadónk további kiadványai

hrportal.hu

munkaugyi.hu

hrclub.hu

allasportal.hu

edenkert.hu

haziallat.hu