Sikertelenül zárult pénteken a SoKo tüntetés
Pénteken egyórás sztrájkot tartottak a budapesti Német Nagykövetség előtt a SoKo-Pannonia és SoKo-Bunda fedőnevű német feketemunka-ellenes razzia ’károsultjai’. A tüntetők átadták a nagykövetségnek petíciójukat, mely szerint egyenlő bánásmódot követelnek a német hatóságoktól.
A tüntetést kezdeményező Nemzetközi Vállalkozók Egyesületének
Egy a tüntetésen jelenlévő érintett vállalkozó úgy nyilatkozott, hogy 2 hónapja nem tud fizetni dolgozóinak, mert sok más magyar vállalkozáshoz hasonlóan zárolták a számláját. „Miből fizessünk, miből adjunk enni a családunknak?”- kérdezte.
Az elnök elmondta, hogy bár egy emberről tud, akit tényelegesen felfüggesztettek, a többi esetben teljesen alaptalanok a vádak. Mint mondja, „ami bírósági és ügyészségi határozatokat láttam eddig, azok nem állják meg a helyüket”. Arra a kérdésünkre, hogy pontosan milyen vádakkal vették őrizetbe az ügyben érintetteket, azt a választ kaptuk, hogy „legtöbbször embercsempészet, munkabér nemfizetése vádjával”.
Az eddig leghosszabb időre bebörtönzött vállalkozó „80 napot töltött börtönben, majd kiengedték magyarázat nélkül”- nyilatkozta oldalunknak az érintett személy egy közeli ismerőse. A magát megnevezni nem kívánó személy szerint „ismerőse ügyében máig nem történt előrelépés és máig nem kapta vissza
A tüntetés egy másik résztvevő vállalkozója arra a kérdésünkre, hogy konkrétan mennyi cégről tud, amely a razziák során tönkrement, elmondta, hogy személyes ismeretségéből legalább tíz céget tud, amelyet az okmányok lefoglalásával és a számlák zárolásával végleg csődbe vittek. Mint mondja „tudok nem egy olyan német cégekről is, akiket ’figyelmeztettek’, hogy szüntessenek meg minden kapcsolatot a magyar vállalatokkal. Gyakorlatilag ellehetetlenítenek bennünket”.
Tóth Boldizsár szerint valójában „valós vádak nincsenek is, csupán fals elképzelések és igazából nincs rá bizonyítékuk”. Meglátása szerint a legfőbb gond, hogy „a magyarok németországi jogvédelme egyenlő a nullával. Nonszensz, hogy az ügyvédeknek nem engednek belenézni az aktákba. Nem engedik még azt sem, hogy megvédjük magunkat. A magyar hatóságok pedig nem tesznek semmit”.
A tüntetés végén, miután a nagykövetség válasz nélkül hagyta a ½ 11-kor átadott petíciót, az elnök 11-kor feloszlatta a tömeget és reményét fejezte ki, hogy a petícióban foglaltakban mihamarabb sikerül megegyezni.
Mint ismeretes, legközelebb 29-én ül össze az érdekegyeztető tanács Berlinben, hogy pontot tehessenek az egyre kellemetlenebb német-magyar munkaügyi vita végére.
Garai Katalin
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A dél-és kelet-európai országok állampolgárai általában több időt töltenek munkával, az Egyesült Királyság és Spanyolország az uniós átlag felett teljesített. Teljes cikk
Bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze, az adategyeztetés, hétfőn újabb egyeztetések kezdődnek - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti... Teljes cikk
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-bejegyzésében kiállt a MÁV-csoport dolgozói mellett, elismerve a magyar vasút számos... Teljes cikk