Megjelent: 9 éve

Közepes cégeknél történik a legtöbb munkabaleset

Romló tendenciát mutatnak a munkabaleseti statisztikák. Míg 2013-ig alapvetően csökkenést mutatott a munkabalesetek száma, addig az utóbbi 3 évben újra növekedés mutatkozik. Idén szeptemberig 16 554 baleset történt, ami 16 százalékos emelkedést jelent. A halállal végződő balesetek száma 60 felett van, írja a Napi.hu.

A törvény szerint egyébként az számít munkabalesetnek, hogyha annak következtében valaki legalább három napig nem tud dolgozni. Az NGM Munkafelügyeleti Főosztályának friss adatai szerint a legtöbb baleset a közepes méretű cégeknél következik be, az 50 és 249 munkavállalót alkalmazóknál 5 904 balesetet számoltak össze. Utánuk a kiscégek jönnek 4554 sérüléssel. Az ötszáz főnél több alkalmzazottat foglalkoztató nagyvállalatoknál 2 504 baleset történt.

Nem meglepő, hogy mivel a legtöbben Budapesten dolgoznak, így itt történik, területi megoszlás szerint is, a legtöbb baleset. 2590 esetet regisztráltak, Pest megyében pedig további 1655-öt. A halállal végződő balesetek száma negatív rekord az utóbbi években, mert míg általában 50 ember életet követeltek a munkabalesetek az elmúlt években, idén már 60-an haltak meg. 134 súlyos és 156 csonkolásos balesetet is feljegyeztek. A legtöbb szerencsétlenség a gépiparban és a feldolgozóiparban történt.

A legtöbb dolgozó 7-13 napra esik ki a munkából a baleset következtében.

Napi.hu
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Alig alszanak, mégis bírniuk kell: riasztó adatok a magyar dolgozók egészségéről

Friss, több mint 2800 magyar munkavállalót vizsgáló kutatás szerint a dolgozók jelentős része krónikus stresszel, alváshiánnyal és egészségtelen... Teljes cikk

Már minden régióban pályázhatnak a hazai kkv-k munkavédelmi eszközök beszerzésére

Szeptember 15-től már minden régióban pályázhatnak a kkv-k a munkabiztonságot erősítő eszközökre - jelentette be hétfői közleményében Czomba... Teljes cikk

1,1 millió elvesztett munkanap: láthatatlan betegség bénítja a magyar munkaerőt

Egyre több magyar munkavállalót érintenek a mentális betegségek, elsősorban szorongás és depresszió, ami évente több mint 1,1 millió... Teljes cikk