kapubanner for mobile

10. tanévét kezdi a KPMG-BME Akadémia

A válság ellenére folyamatosan nő azoknak a vállalatoknak a száma, melyek munkatársaik képzését a működésének 10. évét indító KPMG-BME Akadémia programjainak keretein belül valósítják meg - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.

A menedzsmentiskola a 2009/2010-es évben 10 százalékos bevétel-növekedést ért el, szakmai és üzleti sikereinek alapja a korszerű menedzsment kompetenciákat és a gyakorlati alkalmazást fókuszba helyező széles képzési portfólió - hangzott el az évnyitó rendezvényen.


Töretlen növekedés a válság idején is



Robert Stöllinger, a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó ügyvezető partnere köszöntőjében elmondta, hogy a KPMG már lassú, de egyértelmű fellendülést lát saját működése területén, ami a szolgáltatás jellegéből adódóan a megrendelők, az ügyfelek és remélhetőleg az egész gazdaság helyzetét és lehetőségeit tükrözi.

Dr. Tomka János, a KPMG-BME Akadémia társelnök ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a menedzsmentiskola azokat a nemzetközi trendeket kívánja követni, amelyek felismerték, hogy a holnap menedzserei új képességeket igényelnek, az üzleti iskoláknak pedig új képzési programokra van szükségük, hogy segítsenek megszerezni ezeket.

Bár a vállalatok az elmúlt időszakban egyértelműen a képzésre fordítható összegek visszavágását tekintették költségcsökkentéseik egyik fő eszközének, az üzleti iskola az előző évben 10 százalékos bevétel-növekedés ért el. A 2009/2010-es évben összesen 175 vállalat munkatársai vettek részt képzéseiken, ebből 45 először delegált résztvevőket.

"Mindez azt jelzi, hogy ügyfeleink felelősen és hosszú távon gondolkodnak, és elismerik a képzéseink által biztosított eredményeket" - mondta Müller Helga üzletfejlesztési vezető, aki ennél még nagyobb eredménynek tartja a többéves kapcsolatok nagy számát, melyek közül a visszajelzések szerint nagyon sokan a programok magas minőségű, haladó szellemű és gyakorlatias tematikája és feldolgozási módja miatt lettek visszatérő résztvevők.


Új képzési portfólió



A KPMG-BME Akadémia megújult portfólióval vág neki az új tanévnek, melyben a korábbiaknál is nagyobb hangsúly kerül a komplex, hosszú távú programokra, legyen szó új belépők felkészítéséről, kezdő és gyakorló menedzserek fejlesztéséről, illetve a piacon egyedülálló és az elmúlt időszak átütő sikerét hozó felsővezetői coach képzésről. Az idei év újdonságai között szerepelnek az egyre nagyobb teret kapó karriertípus támogatását szolgáló interim menedzser felkészítés, illetve a képzési programok kidolgozásához is alapot szolgáltató kutatási projektek.


Hatodik évében a sikeres Harvard Fórum a KPMG-BME Akadémián sorozat



Az évnyitónak keretet adó, 21. alkalommal megrendezett Harvard Fórum a KPMG-BME Akadémián szakmai reggeli moderátora Tomka János volt, aki a tudásvagyonukra építő vállalatok informális dolgozói hálózatainak stratégiai szerepéről beszélt, példaként említve a KPMG, illetve leányvállalata, a KPMG-BME Akadémia törekvéseit és a szakmai közösségek szerepét az elért eredményekben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek