kapubanner for mobile

Iposz: a hitelmoratórium meghosszabbítása segítség a rászoruló kisvállalkozásoknak

Az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke szerint a magyar kisvállalkozásoknak sokat kell még fejlődniük pénzügyi ismeretekből.

Nagy segítség a rászoruló családi, mikro- és kisvállalkozásoknak, hogy a kormány meghosszabbította a hitelmoratóriumot a vállalatok számára is - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke az MTI-nek. A kormány döntése szerint a vállalkozások esetében azok kérhetik a hitelmoratóriumot, amelyeknek az árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez képest. Akik hosszabbítani szeretnék a moratóriumot 2022 június végéig, erről - a jogosultsági feltételek fennállása esetén - nyilatkozniuk kell majd a bankjuknak.

Németh László elmondta, felmérést nem készítettek, de becslésük szerint nagyságrendileg a hitelmoratóriumban eddig érintett kisvállalkozások egytizede vélhetően bentmarad a rendszerben. Hangsúlyozta, a hitelmoratórium főleg azoknak a vállalkozásoknak jelent segítséget, amelyeknél a bevétel még mindig elmarad a szokásostól, illetve nem tudtak helyreállni. Az Iposz elnöke rámutatott arra, a kisvállalkozások jórésze felélte pénzügyi tartalékát, mert bérleti díjat és rezsit kellett fizetni a nem állami bérleményben lévő boltjuk, műhelyük után, a koronavírus miatti bezárások alatt is. Megjegyezte, hogy a magyar kisvállalkozásoknak sokat kell még fejlődniük pénzügyi ismeretekből. Jellemző rájuk, hogy nem alkalmaznak külön pénzügyi szakembert, maguk intézik a pénzügyeiket, munka mellett pedig kevésbé figyelnek a részletekre. Az Iposz elnöke azt tanácsolja a szervezet érintett tagságának, hogy aki tudja, az kezdje meg a hiteltörlesztést, és csak az kérje a banktól a hitelmoratóriumot, aki másként nem képes megoldani a helyzetét.

Az Iposz 164 önálló területi ipartestületet és szakmai szervezetet fog össze az országban, és mintegy 35 ezer vállalkozást ér el.

 

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek