12 szófordulat, amit ne mondj állásinterjún
A munkaadók motivált, a cégnél dolgozni akaró, tájékozott jelölteket keresnek. Akadnak azonban, akik egy-egy rossz megjegyzéssel elvágják magukat. Most állásinterjúkon előforduló bakikat gyűjtöttünk.
Fáradt vagyok, rengeteg helyre jelentkeztem, ez két nap alatt a negyedik állásinterjúm.
A munkaadó nem szereti, ha valaki azt sugallja, hogy ez a pályázat egy a sok közül, így nem is annyira fontos, hogy megkapja az ember.
Áfacsalásból élt az előző cégem, a volt főnököm pszichopata volt, ezért jöttem el.
Az előző munkahely szennyesének a kiteregetése, bizalmas információk kiadása ugyancsak rossz benyomást kelt.
Külföldön szeretnék majd dolgozni, de eddig nem kaptam állást.
Tehát ez a munkahely csak átmeneti időre kellene. Aki tudja, hogy a munkaadónak mennyibe kerül egy munkavállaló felvétele és betanítása, tudja, az ilyen jelölt eleve kilövo magát.
Nem hallottam eddig sokat erről a cégről. Mivel is foglalkoznak?
A totális tájékozatlansággal eleve hátrányba kerülünk azokkal szemben, akik utánanéztek, hová is kaptak meghívást interjúra.
Rugalmas munkaidőt szeretnék, mert délután 2 előtt nem tudok beérni (8 órás állásnál)
Egyre több munkaadó ajánlja már fel a rugalmas munkaidő opcióját, ha olyan munkakörről van szó. Aki viszont egy hagyományos munkahelyre nem tud délelőtt beérni, ne sok jót várjon a másik oldalról. Ilyen mondatot legfeljebb azok engedhetnek meg maguknak, akik nagyon kelendőek az álláspiacon és projekt alapon dolgoznak.
Igazából kíváncsiságból vagyok itt. Nem biztos, hogy elengednek a munkahelyemről.
A munkaadó úgy érzi, hogy így az ő idejét is rabolja a pályázó.
Milyen gyakran van béremelés maguknál?
A fizetésről szóló beszélgetés kikerülhetetlen része az interjúnak. Érdemes megvárni, míg a másik fél hozza szóba. Ha a pénzről beszélünk, akkor az aktuális fizetés kerüljön terítékre, ne a leendő emelés.
Mennyi idő múlva lehetek vezető? (pályakezdői állás)
Nagy ambíciókkal rendelkező pályakezdőknél talán beleférhet ilyen tartalmú kíváncsiskodás, de más megfogalmazásban („Milyen karrierút kínálkozik a cégnél?”). Nem veszi ki jól magát, ha még nem bizonyítottunk és máris főnökök akarunk lenni.
Szeretek dolgozni, de...
Tanácsos kerülni a „de” szó használatát egy pozitív megállapítás után, mert az eleve elveszi a mondat elejének tartalmát.
Gondjaim vannak a határidők betartásával.
Egy szervezet jó működésének, a projektek sikerének az alapja a határidők betartása. Még ha hajlamosak is vagyunk a késlekedésre, interjún ezzel könnyen elvághatjuk magunkat.
A túlóra kizárva, így is szorosan férek bele a 8 órás munkanapba. Sok idő elmegy a bejárással és az otthoni ügyek intézésével.
Ez a mondat nem éppen a motiváltság és az elhivatottság bizonyítéka. Pedig a munkaadónak bizonyos esetekben a szaktudásnál is fontosabb szempont a hozzáállás.
Mit gondol, megkapom az állást? Milyenek az esélyeim?
Ezzel csak zavarba hozzuk az interjúztatót. Őszinte választ úgysem kapunk rá, mert valószínűleg még más jelölteket is meghallgat. Inkább abban egyezzünk meg, hogy mikor és milyen formában kapunk értesítést az eredményről.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Flúgos főnökök, bizarr állásinterjúk 6 éve
- Mennyire hatékony a skype-os állásinterjú? 6 éve
- 10 nyerő válasz állásinterjún 6 éve
- Négy karriervideó mérlegen - mit mond a HR-szakember? 6 éve
- Tetoválás, testékszer: árt a karrierépítésnek? 6 éve
- Öt mondat, ami tilos állásinterjún 6 éve
- Rázós kérdések állásinterjún - így reagálunk a testünkkel 6 éve
- Állásinterjú: kellemetlen kérdések, okos válaszok 6 éve
- Hogyan villants állásinterjún? - formabontó fogások 6 éve
- Három nagy hiba állásinterjú előtt 6 éve
- Erre figyelj az AC-n - mérlegen a csoportos állásinterjú 6 éve