kapubanner for mobile

150 millióért tanultak nyelveket a HM-ben

A Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynöksége egyik utolsó intézkedése az volt, hogy 150 millió forint értékben kötött szerződéseket magáncégekkel nyelvtanfolyamokra - írta a Magyar Nemzet.

A megállapodások azért is furcsák, mert a szaktárca által milliárdos költségen fenntartott Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE) kiváló nyelvi képzés folyik, amelyhez nemrég újították fel, és szerelték fel korszerű eszközökkel a nyelvi labort.

A még a szocialista Szekeres Imre honvédelmi minisztersége idején aláírt szerződéseket ráadásul olyan, a NATO-szaknyelv elemeit is oktató úgynevezett STANAG-tanfolyamok megszervezésére és lebonyolítására kötötték a magániskolákkal, amelyekhez a katonai egyetemen kellene a legjobban érteni Magyarországon.

Az idei évre érvényes külsős szerződéseket négy társasággal írták alá, a H-Net Professzionális Nyelvstúdió Kft. csaknem 60 millió forintot, a Dover Nyelvi Centrum 16 milliót, a Nyevtanoda Kft. 35 milliót, a Korona Nyelvoktatási és Szolgáltató Bt. pedig közel negyvenmillió forintot kaphat a képzésekért - olvasható a lapban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek