200 millió a Munkaerőpiaci Alapból - jogtalanul
Vádemelést javasol a rendőrség 14 ember ellen, akik a gyanú szerint a Munkaerőpiaci Alapból mintegy 200 millió forintot vettek fel jogellenesen - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztályának vezetője.
A gazdaságvédelmi nyomozók megállapították, hogy 1998 és 2000 között a békéscsabai központú egykori kötöttárugyár és egy budapesti részvénytársaság termelő- és munkaerőbázisán jogutódként létrejött cégek 2001-2002-ben gyakorlatilag fizetésképtelenné váltak, megrendeléseik nem voltak, munkabért fizetni nem tudtak, és több tíz-, illetve több százmillió forintos köztartozással kerültek felszámolás alá.
Az utódcégek tényleges irányítását végző két magyar állampolgár és 12 társa 2002-ben a már fizetésképtelenné vált, vagyon nélküli, a gyakorlatban már nem működő cégek nevében mintegy 140 munkavállalóval kötött munkaszerződést. A dolgozók foglalkoztatására esélyük sem volt, erre nem is került sor - tette hozzá Papp Csaba.
A munkaszerződéseket, illetve a fiktív munkaviszonyok alátámasztására szolgáló hamis iratokat arra használták fel, hogy a cégcsoportban korábban ténylegesen munkát végzők bérkövetelését fedezni tudják a Munkaerőpiaci Alapból. A felszámolóbiztosokat és a munkaügyi központokat megtévesztve az egyik cég esetében 140, míg a másik cégnél 60 millió forint támogatáshoz jutottak hozzá, és ezeket az összegeket a szabolcsi, illetve a Fővárosi Munkaügyi Központ ki is fizette.
A nyomozás során több ingatlan zár alá vétele érdekében intézkedtek a nyomozók - hangsúlyozta a főosztályvezető. Mint mondta, a 14 gyanúsított ellen többrendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és magánokirat-hamisítás miatt tett vádemelési javaslatot a rendőrség a Nyíregyházi Városi Ügyészség felé.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 3 hónapja
- Papíron máshol dolgoztak – 1 milliárdos csalás a bíróság előtt 3 hónapja
- Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról 3 hónapja
- A potenciális munkaerő-tartalék számra korcsoportonként - grafikon 3 hónapja
- Havazás, ónos eső - korlátozottan működnek a bíróságok, egyes iskolák online oktatásra állnak át 3 hónapja
- Gazdasági csoda vagy drága illúzió? 2025 rekordberuházásai Magyarországon 3 hónapja
- Generációs feszültségekről számolnak be a fiatal dolgozók - Sokan már az első évben felmondanának 4 hónapja
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 4 hónapja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?