kapubanner for mobile

25 ezer forintos óradíjért dolgoznak a négyes metró szakértői

Az MR1-Kossuth Rádió birtokába jutott jelentés szerint áprilisig 21 milliárd forintot költöttek szakértőkre és tanácsadókra a négyes metró építése során. A Metróber Kft. például napi 16 órában nettó 25 ezer forintos óradíjjal dolgozott - írja a Világgazdaság.

Eddig huszonegy milliárd forintot költöttek el szakértőkre és a tanácsadókra a 4-es metró építkezéséhez kötődően - ez is kiderül a beruházást vizsgáló számvevőszéki jelentésből.

Az MR1-Kossuth Rádió birtokába jutott dokumentum megállapítja, hogy a kifizetett összegek többször nem álltak arányban a teljesítéssel. A Metróber Kft. például napi 16 órában nettó 25 ezer forintos óradíjjal dolgozott, ám a számvevők szerint az elvégzett feladat tartalma és színvonala ezt a kifizetést nem indokolta.

Hasonló óradíjjal dolgozott az a cég is, amellyel még 2007-ben Antal Attila akkori BKV-vezérigazgató kötött szerződést öt évre, hárommilliárd forintos kerettel. Az AAM Tanácsadó Kft.-nek az ÁSZ-jelentés szerint két részletben 154 milliót fizettek ki, és a számvevők szerint 49 millió kifizetése nem állt arányban a teljesítéssel.

MR1 Kossuth Rádió/Világgazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek