kapubanner for mobile

400 ezer munkahely jött létre az új selyemút segítségével

Új lendületet adhat a világgazdaságnak az Egy övezet, egy út kezdeményezés, amely nem csak közlekedési szempontból, de politikai, kereskedelmi és kulturális értelemben is jelentősen fokozza az összeköttetést a népek, országok között - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben, megnyitva az általa indított Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) csúcstalálkozóját.

Hangoztatta, hogy a 2013-ban indult nagyszabású kezdeményezés körvonalai fontos konkrét beruházásokhoz vezettek, áruk, tőke, technológia és emberi erőforrások folyamát indították el.

Az új selyemútnak is nevezett BRI kínai összesítés szerint több mint 3000 együttműködési projekthez, egymilliárd dollárnyi közvetlen befektetéshez vezetett, és segítségével több mint 400 ezer munkahely jött létre.

A konferenciára több mint 130 ország és számos nemzetközi szervezet képviselője érkezett Kínába, Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli. A tanácskozás témái a digitális gazdaság, az infrastrukturális összeköttetések és a környezetkímélő gazdaság köré összpontosulnak.

Részt vesz a csúcstalálkozón Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki érkezése után hangoztatta, hogy Oroszország összefogó szerepet tölthet be a keletről nyugatra tartó óriási infrastrukturális programban, de észak-dél irányban is. Ő is egyetértett Hszivel abban, hogy a kezdeményezés segíthet "jobban összekovácsolni a világot".

Oroszország és Kína egyaránt egy egyenlőségen és kölcsönösen előnyös megoldásokon alapuló nemzetközi együttműködésben érdekelt, amely világszinten is hosszú távon fenntartható fejlődést eredményezhet - fogalmazott Putyin a megnyitón felszólalva. Hozzátette: az idevágó egyik ilyen projekt az Oroszországhoz vezető északi tengeri útvonal, amelynek kihasználására, illetve a fejlesztésében való részvételre biztatott minden országot.

Hszi Csin-ping és Putyin a találkozó helyszínén kétoldalú megbeszélést is folytatott. Ezen a kínai államfő egyebek között a Moszkva és Peking közti "kölcsönös bizalom növekedését" méltatta, Putyin pedig kulcsfontosságúnak nevezte a két ország együttműködését a jelenlegi "nehéz és bonyolult világhelyzetben".

MTI

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk