500 dolgozót bocsát el a Magyar Posta
Karcsúsításra készül a Magyar Posta, 400-500 postás kerülhet az utcára - értesült a Népszabadság.
A lap úgy tudja, a legnagyobb titokban zajló előkészületek nyomán néhány héten belül esedékes létszámcsökkentés a végeken dolgozók soraiból szedi majd a legkevesebb áldozatot. A kétkezi postások, a kézbesítők, a felvételi ablakok mögött ülő ügyfélszolgálati munkatársak közül előreláthatólag kevesen kerülnek majd az utcára. A posta ugyanis a MÁV-hoz hasonlóan a központi vízfej leeresztésére kapott utasítást, így akár mintegy ötszáz, központi irányításban dolgozó munkatársának köthet útilaput a talpára.
A hivatalos tervek azonban jelenleg 430 fő elbocsátásáról szólnak. A legtöbben a vezérigazgatóságon veszíthetik majd el munkájukat, de feltehetőleg sokan vethetik le a mundért a regionális postaközpontokban is.
Az intézkedés a várakozások szerint javítja majd a Magyar Posta versenyképességét a januártól liberalizált piacon vele versenybe szállni próbáló szolgáltatókkal.
Népszabadság

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon