kapubanner for mobile

63 vállalat kap támogatást a Brexit okozta veszteségeik miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az európai uniós alapból összesen 23 milliárd forint jut az érintett cégeknek.

Lezárult a Brexit miatt károkat szenvedett vállalatok támogatására szolgáló pályázat második köre, a kormány által megelőlegezett európai uniós alapból így összesen 23 milliárd forinttal járulnak hozzá 63 hazai cég beruházásaihoz - jelentette be hétfőn a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető a Rovitex Homedeco Kft. által elnyert támogatást tanúsító oklevél átadásán kiemelte, hogy a kormány megelőlegezte, valamint a versenyképesség-növelő programhoz (VNT) hasonlóan beruházásokhoz és a munkahelyek megőrzéséhez kötötte az úgynevezett Brexit Alkalmazkodási Tartalékot.

Bár ennek forrásai egyébként csak négy év alatt, 2022 és 2025 között folynak be a költségvetésbe, így már tavaly szeptemberben megnyíltak az első pályázati lehetőségek Magyarországon. "Mi soha nem engedtük, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg olyan világpolitikai-világgazdasági fejlemények árát, amelyekről a magyar emberek egyáltalán nem tehettek, ilyen volt a Brexit is" - hangsúlyozta. Hatalmas veszteségnek nevezte az Egyesült Királyság európai uniós kiválását, amely szerinte súlyos stratégiai és gazdasági kihívásokat eredményezett, ugyanis a szigetország az EU bruttó hazai termékének (GDP) 15 százalékát és lakosságának 13 százalékát adta, benne van a G7-csoportban és állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának.

Szijjártó Péter aláhúzta: az elmúlt évtized a válságok kora volt, amelyekre a kormány válaszai szinte minden esetben eltértek a fősodortól, azonban mindig sikeresek voltak. Példaként hozta fel, hogy a pénzügyi krízisre radikális adócsökkentési és munkahelyteremtési politikával, míg a migrációs nyomásra a biztonság erősítésével reagáltak. A koronavírus-járvány során pedig a minél gyorsabb oltási programra, illetve a munkahelyek megmentésére fókuszáltak, így Magyarországnak sikerült a maga javára fordítania a világgazdasági status quo megbomlását, és 2021 rekordév lett gazdasági szempontból - jelentette ki.

 

MTI

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek