75 százalékra csökkenhet a végkielégítések különadója
Január elsejétől 75 százalékra csökkenhet a végkielégítések különadójának mértéke a mostani 98 százalékról a közszférában.
Egy 2010-ben hozott törvény értelmében az állami és önkormányzati vezetők, képviselők, a köztulajdonban álló cégek vezető tisztségviselői és felügyelőbizottságának tagjai a végkielégítésük kétmillió forint fölötti része után 98 százalékos különadót kell, hogy fizessenek. Más állami cégnél foglalkoztatottaknál a három és félmillió forint fölötti részre vonatkozik ez a szabály.
Az Országgyűlés 2010. július 22-én döntött az adóról. A kormányzati indoklás szerint a jó erkölcsbe ütköző jövedelmeket akarták így megadóztatni.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az egyes törvények agrár- és környezetügyi módosításának keretében nyújtotta be az adócsökkentésről szóló javaslatot.
A különadó miatt korábban több érintett bírósághoz fordult, legutóbb idén novemberben mondta ki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy ellentétes a magántulajdon védelmének elvével a közszférában a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek